2009. december 19., szombat

Wigilia-13

Kellemes idő van Krakkóban, noha kicsit hideg is. Az utcák díszben állnak, a díszek pedig hóban. A Ryneken várakozó lovas hintókra rákerültek a tetők, zárt fülke-szerkezetek, az épületekre, fákra, minden tárgyra és minden másra pedig az a fehér, hideg izé, az a paplan, az a hótakaró.
Napok óta folyamatosan esik az, ami ezt a takarót képezi. Nem sok, nem gyorsan, pusztán apró pelyhekben fagy ki a ködből, többször tart hosszabb-rövidebb szüneteket. Hideg van. Nem olvad el. Az utak összességében tiszták, illetve csak nedvesek, mert csak a dugóban álló autók olvasztják fel a havat. Sózás nincs! Van helyette a járdákon homok, vagy valami homokos-meszes örlemény, de sóval nem is próbálkoznak, hiszen -10°C alatt úgyis mindegy.
A napi maximum hőmérséklet csütörtökön -9°C volt, péntekre 1 fokkal hidegebb lett a nappal és hiányérzete támadt a városlakónak, turistáknak egyaránt... Eltűntek az utcáról a perecesek. Nem semmi, hogy eddig bírták a fagyban. Ameddig fagyoskodtak, egységesen mindegyik fagyoskodott, amikor már már nem, akkor minden pereces egyszerre tűnt el.
Keddi napon volt céges buli. Nem, igazából nem az volt, annál sokkal jóbb, csak a Lengyel Nyelv és Kultúra, stb. Központ szervezte, ahol tanulunk. Karácsonyi összejövetel volt a Collegium Maius alatt található étteremben. A rendezvény menete követte a tradiciókat, de némely ponton eltért azoktól.
A lengyelek szenteste nem esznek húst, böjti ételek képezik a vacsorát. Itt volt hús, illetve gołąbki (ami a töltött káposztának a helyi változata) gombás szósszal. Vacsora előtt lengyel karácsonyi énekeket énekelt, aki tudott, gitár kísérettel. Utána nemzetköziesedett a dolog. Sajnos nemzetközi szinten a "Csendes éjj" ("Cicha noc") című melódiát nagyon erőltették, ezért még koreai nyelven is hallottam, annak ellenére is, hogy Koreában csak "import cikk" az ünnep, máskülönben munkanap. Magyarul igen gyengére sikeredetett, hiszen odahaza ez kevésbé népszerű melódia, ezen kívül három féle ferdítése létezik, az eredeti németből.
A folytatásban igazi lengyel szokást gyakoroltunk, az ostyatörést. Ez úgy néz ki (eredetiben), hogy mindenki egy darab ostyával kezében, személyesen átadja kíváságát családtagjának, barátjának, felebarátjának, majd egymás ostyájából törnek egy kis darabot és azt megeszik.
Kellemes idő ez a beszélgetésekre...
A lengyeleknek nagyon fontos dolog, a karácsonyi dalok éneklése. Szépek is azok, ráadásul igazi hangulatot teremtenek. Van is rá szavuk. A magyar nyelvben nem ismerek egy szavas kifejezést a karácsonyi dalokra.
A nyelvórákon, egész héten szinte minden téma az ünnep szellemét tükrözte.
Pénteken magyar esten voltunk. A Magyar Tanszék hallgatói által szervezett kis karácsonyi összejövetelen voltunk, ahol a szervezők előadásában megtekintettük "A Mikulás elrablása" című darabot. Utána természetesen éneklés, természetesen elsősorban magyarul
, utána pedig ostyatörés és beszélgetések.
Kiváló a nyelvoktatás Krakkóban. Nagyon szépen beszélnek a hallgatók magyarul, a nyelv minden nehézsége ellenére. Jellemző a tanuló ifjúságra, hogy fontosnak tartották kifejezni, hogy ismerik magyarul a következő – számukra vélhetően – fontos kifejezéseket, mint "részeg vagyok", "hánytam", illetve azt a hosszú szót, amit Magyarországon a legtöbb, jó társaságba keveredett turista – több-kevesebb  sikerrel – megtanul: "Egészségedre!".
Így zajlott a hét, a karácsonyi készülődés és a karácsony szellemében szervezett összejövetelek. Közben a napi legmagasabb hőmérséklet negatív irányban elérte a 13°C-t.
Az ünnepre jön a melegfront, de a készülődés alatt tartja magát a -13.

2009. december 14., hétfő

Barokk és Sztálin

Kedves Olvasó! Ilyen megszólítások után levelet szoktak írni, de inkább mesével folytatom. Mesélek legújabb élményeinkról. Tehát...
Egyszer voltunk, hol nem voltunk, hol is voltunk? Az úgy kezdődött, hogy szerettem volna megnézni Katowicét, mert az egy olyan hely, amit fontos látni azután, hogy olyan neveken emlegetik a környéket, hogy "Lengyelország legnagyobb ipari aglomerációja", vagy "Fekete Háromszög". Rábeszéltem Esztit, így a PKP (Lengyel Állami Vasutak) december 13-án esedékes "újszülött" menetrendje szerint, aznap reggel, egész pontosan valamikor, valamilyen vonattal megterveztük az utazást.
A PKP internetes oldalán aránylag jól kezelhető menetrendi kereső van. A változást megelőző héten kettő is volt. Az egyikben lehetett keresni a december 12-éig induló vonatokat, a másikban az új menetrend szerint közlekedőket, természetesen 2009 december 12-éig bezárólag.
Tehát minden esélyünk abban volt, összevetettük a két kereső adatait, indulási dátum szerint tárgynap előtt pontosan egy héttel. Semmi különbség... Eredmény: Két lehetőségünk van, vagy lesz akkor vonat, amikor menni akarunk, vagy nem.
Végülis reggel kicsit lekéstük a buszt a pályaudvarra, így gyalog mentünk, útközben az aluljáróban vettünk jegyet, természetesen nem arra a személyvonatra, amire szerettük volna, mert az 5 perccel előbb indult - új menetrend szerint, így már nem értük volna el. 5 perccel később viszont volt egy gyorsvonat, ami nem ért oda előbb, kicsit kényelmesebb volt, volt fűtés is, de Lengyelországban nem ugyanaz a jegyár vonatkozik a személyvonatokra, mint a gyorsvonatra. Nosza, 3 zł bukta két személyre, 37% kedvezménnyel még nem vészes.
Odaértünk... Belváros, külváros, mező, erdő, olajfinomító, bánya, szénosztályzó, állomás és peron, annak a szélén hó, majd állomásépület, előtte kies tér, széles felüljáró, havas felüljáró, havas utca és csúszós utca. Egyre csak esett a hó. Nem intenzíven, néha 10-20 percre abbahagyta, de esett. Lassan, de biztosan.
Megkezdtük a városnézást, ott ahol szoktuk. Napijegy villamosra, utána kávé, egy-két utca és az első villamos, éppen Chorzów irányába, mondhatni "a villamosnak hazafelé". Chorzów városában gyártották a legtöbb, Lengyelországban guruló villamost, a "Konstal" nevű vállalatnál. Jelenleg ALSTOM érdekeltség. Rövid városnézés után villamossal folytattuk utunkat, olyan helyeken, ipar- és lakótelepeken, városokon és városrészeken át, ahol a felszínen látszik, mit rejt a föld mélye. Szén és érc. Könnyed 70 perc alatt, kis kerülővel Chorzówból eljutottunk Bytomba. Itt már nagyon hideg volt. Itt csak egy teret láttunk, illetve a Sziléziai Opera épületét. A hőmérsékletre, illetve annak hiányának növekvő mértékére való tekintettel némi elemózsia és fűtött tér után néztünk. Utána Katowice. Kellemes csalódás... szóban nehéz elmondani, írásban méginkább. De készítettem fényképeket. Jó szórakozást hozzá.
Az épületek nagyrésze felújított, illetve koszos, füstöléssel tartósított, szénporos, kormos, "ipar színű". Nagyon szép barokk és szecessziós stílusó épületek tarkítják a belvárosokat. A II. Világháború után az üres tereket láthatóan igazi sztálinbarokk épületekkel töltötték ki, pl.: Wyspański színház. Vas, beton és szolíd dekor. Acél, acél és üveg, a fiatalabb épületeknél ugyanez, de inkább üveg, kevesebb acéllal, és a kockák is egyre változatosab kombinációban alakítják ki az épületeket. Nem, a lakóházak nem olyan szögletesek, mint Magyarországon. Láthatóan nagyobbak a lakások,  összehasonlításban tágasnak is mondhatók. Ilyen benyomások értek Katowicében.
Estére kb 5-7 centiméter hó volt az utcán, de Karakkóban semmi. Hideg télre van kilátás, 18-20-ára -8°C-os maximum várható.


2009. december 9., szerda

Szoc-reál séta

Kedves Olvasó!

Szeretettel meghívlak egy sétára, a szocialista-realisra eszme, ideológia és építészet alkotta városrészbe. Kellemes szórakozást a videóhoz.



Kíváncsian várom a hozzászólásokat

2009. december 6., vasárnap

Oscipek és hegyek

Az elmúlt szombaton (dec. 5-én) Zakopaneban jártunk. Ennek hála, hogy a szokásos Krakkó környéki turistaatrakcióknak mára egytől egyig megtekintettük. Reggel, vonattal indultunk, személyvonattal, nagyon személyvonattal tettük meg a kb 3 és fél órás utat, közben folyamatosan emelkedtünk. A vonat hol egyik irányba ment, hol a másikba. Úgy emlékszem, hogy menet közben négyszer váltott irányt. Mindegy, lehet, hogy hosszú idő volt, de legalább olcsó.
Út közben láttuk azokat a nagy házakat, azokat lengyel házakat, azokat a falvakat, amik nem úgy néznek ki, mint egy falu... A "falu" fogalma itt egy kicsit más. Erről még nem tudok írni, nem vagyok elég felkészült ebben a témában.
A szokásos, és felettébb szükséges kávé után megkeztük, ugyancsak szokásos, ámbár felettébb érdekes városnézésünket. Ez a kb. 30 ezer lakosú városka jelenti Lengyelország egyik fővárosát. Egyik? Igen. Lengyelország adminisztratív fővárosa Varsó, a nyári főváros Sopot, a téli főváros Zakopane, valamint Lengyelország és a lengyelek kultúrális és valódi fővárosa mindig is Krakkó volt, és lesz. (Ezt így tanultuk...) Turisták mindig is vannak, nyári szezonban, síszezonban és szezonon kívül is. Felvonók, bazárok, fogaskereű vasút és persze a góralok. (ejtsd: gurál) Avagy a hegyi népek. Kicsit máshogy beszélik a lengyelt, mint a Krakkóban, nem fáznak, juhokat legeltetnek és jófajta sajtot készítenek. Mindenféle házi termékeiknek nagy piaca van Zakopaneban és Krakkóban is. Kifejezetten jól, jövedelmezően tudják kihasználni a turizmus adta lehetőségeket.
Az időjárás adta, illetve nemadta lehetőségek miatt csekély mennyiségű és szerény minőségű fényképet sikerült készítenem, de remélem néhány élményünket ennek ellenére átadja a GALÉRIA.
Összességében a helyet ajánlom mindenkinek, akárcsak már sokan mások is megtették előttem. Előbbi feltevésem bizonyítéka a tömegturizmus kialakulása. Ugyanakkor a tömegturizmushoz szerencsére nem csak a szokásos globalizált marhaságok társulnak, hanem valódi szerepük van a valódi helyi értékeknek is.

2009. december 3., csütörtök

Betlehemes Krakkói módra

Nagy nap, nagy dolog és legalább ugyanekkora látványosság a betlemes kiállítás és verseny a város főterén. Istálló készítő szakmunkás-kisiparos-magánvállalkozók találkozóján túlmenően más is szóba kerül...
A Krakkói betlehem nem pusztán Jézus születése szűkebb környezetének rekonstrukciója, hanem ennél sokkal több. Krakkói attól lesz egy ilyen berendezett istálló, hogy a városba illő építmények keretei közé foglalják. A "Szopka krakowska" [ejtsd: ʃopkɒ krakovskɒ] készítésének alapvető szabályai vannak, melyek szerencsére a kreativitásnak nem szabnak korlátot. Ilyen alapvető szabály az elkészített építményben jól látható módon elhelyezett gyermek Jézus alakjának szükségessége, természetesen a szüleinek a társaságában. A gyermek - népszerűsége okán - társasága nem merül ki ennyiben, első látogatóinak alakját is szükséges megjeleníteni a kompozícióban.
Utána az építészet következik. Ettől lesz Krakkói. Az istállót keretbe foglaló építmény legtöbbször tornyokkal rendelkezik, akárcsak a templomok, amiből rengeteg van a városban. Templom, székesegyház, kápolna, csúcs, korona, kupola, valamint gótikus, reneszánsz, helyenként barokk motívumokból állnak ezek a külnös építmények. Méretkategóriák: kicsi: max. 15 cm kiterjedés minden irányban, közepes, legfeljebb 120 cm magasságig, utána pedig a nagy.
Verseny: Összegyűlnek az emberek Adaś, azaz Adam Mickiewicz, a nemzeti poétájának szobra alatt, ahol kiállítja ki-ki a saját művét. Itt a csodálkozó tömegre már rendőrök vigyáznak. A gyülekező után a művek, tulajdonosaik segítségével a tér másik oldalára vándorolnak, ahol egy színpadon bemutatják azokat és készítőiket. A gyors műelemzés után iőnként, kiemelkedő alkotások esetében, a csodálkozók össze-össze ütik a tenyerüket.
Ezután az alkotások átmenetileg múzeumi környezetben, gondoskodásban és épületben kerülnek kiállításra. A verseny győztesének kilétét, pedig szakértő zsűri hivatott megállapítani.
Érdekes szokás ez... és felettébb kreatív! A rendezvényről képes beszámoló itt:



2009. november 29., vasárnap

Veszélyes? környék...

Hanyagnak érzem magam kissé... Már kellett volna írnom valamit, tudom, kifogást bőven találok, természetesen nem ez az, amire senki sem kíváncsi, ezért valami érdekesebbet írok.
Voltak "vizsgáim", az idézőjelet igencsak megérdemlő vizsgáim. Holnap, azaz hétfőn "Területi tervezés" gyakorlatra megyek a Földrajzi intézetbe. Ennyit az itteni kötelezettségeimről.
Odahaza van több olyan tárgy is, amiből szeretnék félév végén értékelést kapni, ezért próbálkozom ennek érdekében cselekedni is. Voltam Hutában. Nowa Huta az a városrész, amiről írni fogok egy házi dolgozatot. Első terepszemlém nagy csalódás volt. rengeteget hallottam már erről a városrészről, olyantól is, aki már volt ott és olyantól is, aki olvasott, vagy hallott róla. Az egymást erősítő sztereotípiák összegződtek a városrészről látatlanul alkotott képemben.
Nem, nem olyan... Valójában nem az, aminek látszik. Pontosabban nagyon is az és nagyon is olyan. Mondják, hogy veszélyes környék és a utikönyv úgy szól róla, hogy itt "veszélyes lehet nagyméretű fotófelszereléssel egyedül sétálni". Igen, igaz, lehet veszélyes, de csak annyira, mint bárhol máshol. Hogy szocreál? Az nem kifejezés! A sztálinbarokknak hatalmas mesterműve, nagy és erős, mint az acél, de még a színe is olyan. Fényképeket egyelőre még nem készítettem, de ígérem nem marad el. Az épületek szürkék, az anyaguk viszont időtálló. Felújításra kevésbé szorulnak, a vakolatok stabilan takarják a falakat. Valószínű, a lakások szigetelése is megfelelő. Több helyen újonnan beépített, korszerűsített nyílászárókat találni.
A közterületek rendezettek. Parkolóhelyek vannak, természetesen nem jut belőlük minden lakásra egy egész, viszont jobb a helyzet, mint a belvárosban, ahol a szép széles járdák használatáért fizetnek parkolódíjat. Hutában a gyalogosok használják a széles járdákat, illetve a különféle forgalom. Nem csak gyalogos és néha kerékpáros forgalom, hanem kereskedelmi is. Húsz évvel a rendszerváltás után Nowa hutában virágzik a szabadkereskedelem. Ha szabad, ha nem, kereskedők állnak a járdák szélén, kosarukkal, portékáikkal, nem csak a piac közvetlen közelében, vagy kicsit távolabb, hanem a forgalmasabb köztereken is, alkalmas időben.
Nagyot nevethet a naív a következő kérdésen: Láttál-e már kommunista templomot? Nem, nem átvitt értelemben. tényleg templom! De szocreál. A városrésznek jellegzetes épülete, világos és tágas belső térrel, díszes, íves dinamizmussal kialakított tetőszerkezettel és kör alaprajzzal rendelkezik. Burkolatában megtalálható kevés gránit mellett a folyamikavics, sóder formájában, az üveg, melynek tábláit egy másik fontos burkoló és tartóelem fogja közre: az acél. Bent egy tipikus "kultúrház" teremben imádkoznak az emberek és itt celebrálják a miséket. Igazi kordokumentum. Mondhatni, hogy nem csak ecélból építették, hanem acélból is...
Az egész városrész szívében van egy központi tér, a Központi tér (Plac Centralny). Innen a felkelő nap sugarainak irányában utcák, közöttük lakótelepek szektorok szerint, A-B-C-D, A-1, B-3, B-33 (azaz a Napos ltp.) és így tovább. Legtöbbnek van neve is, nem csak jele. Az utcáknak is van neve, de ha itteni ismerősünknek címezzük a képeslapot, az utca neve nem érdekes a posta számára, sőt a házszámok is mások. Például a történeti múzeum címe így néz ki: Os. Słoneczne bl. 16. Azaz Napos lakótelep 16-os tömb.
Érdemes megnézni a városnak ezt a részét is, turistaként lehetőleg nem csoportosan. Így el tud vegyülni az ember a helyiek között. Villamossal csak fél óra a belvárostól és a közbiztonság szempontjából jobb helyzetben van, mint egyéb külső kerületek (Kurdwanów vagy Bieżanów). A sztálinbarokkról, Hutáról és lakóiról még közlök információt, ha elkészül a fényképsorozat.

2009. november 22., vasárnap

A művész

Krakkó, kultúra. A hely és a fogalom írott szövegben gyakran találtatik meg egymás közelében és/vagy logikai kapcsolatban. Ha már itt vagyunk, azaz sem a helytől, sem a fogalomtól nem állunk messze, fejünkbe vettük, hogy elindulunk művelődni.
Színházműsorral kezdtük. Több színház is van a városban, nagy a választék, a kínálat, feltehetőleg az igény is. Nagyszerű darabokról olvastunk a www oldalakon, végül meggondoltuk magunkat. A színházi nyelvtől való félelmünk és néhány jegyár eltántorított a szórakozás ilyesfajta formájától és megállapodtunk, hogy kezdésnek a mozit választjuk.
A következő hetekben láttunk egy-két mozis plakátot az utcán, utánanéztünk, hogy hol játszanak ilyesmi filmeket és elhatároztuk, hogy mozi lesz, nagyon mozi! Az első film, amit megnéztünk lengyelül, egy könnyed, ugyanakkor érzelmeket sem nélkülöző új lengyel film volt "Soha ne mond, hogy soha!" (Nigdy nie mów nigdy!) címmel.
Fontos dolog, ha itt él és tanul valaki, és szeretne egy ++POZITÍV++ mozi élményt, lehetőség szerint lengyel filmet válasszon. Jó lehet a többi is, csak ebben az országban igen kevés szinkronszínészt foglalkoztatnak. Csak a rajzfilmeket szinkronizálják. Ez még nem is lenne baj, ha legalább lengyel felirat lenne, de az nem mindig van. Leggyakoribb az "alámondás". Szczecinben töltött éjszakánkon (volt tévé) megtapasztaltuk, hogy mit takar az alámondás. Hallatszik az eredeti hang és ugyanakkor mondják a szöveget lengyelül is. Minden szereplő szövegét ugyanaz a hang. Nők és gyerekek beszélgetését is ugyanaz a férfi hang mondja. Monoton és nem hangsúlyoz. Helyi kifejezéssel élve: "koszmar" (rémálom).
A továbbiakban inkább a moziról szeretnék mesélni. Találtunk egy jónak látszó művészmozit a belvárosban, hozzá műsort is, így tudtuk, hogy mikor menjünk és hova. Kino Ars, vagy Sztuka, vagy mindkettő a neve egyszerre, egy régi kamenicában alakították ki. Két szintje van és ezen belül öt terem. Mind az öt teremben játszanak filmet egyidőben. A folyosó és a lépcsőház díszletei igazi "művészmozisak", azt a hatást keltik a látogatóban, hogy odabent a sötétben majd valami régi, de legalábbis premodern ülőalkalmatossághoz és szűk légtérhez lesz szerencséje. Miután a jegykezelő magához veszi a mozijegynek azon részét, amelyik megilleti, a látogató kellemeset csalódik.
Első itteni moziélményünk az otthon varázsával párosult, hiszen a tágas teremben ugyanolyan (svéd- vagy relax-) fotelek fogadtak, mint amilyenek nálunk otthon is vannak. Aztán megtelt a terem. Odahaza a mozikban ezt nem szoktuk meg. Eddigi tapasztalataim alapján, odahaza még a művészmozinak ennél kisebb termét sem sikerült az érdeklődő közönségnek kitöltenie. Sebaj, nagy városban ez kis terem, nincs benne semmi furcsa.
Örültünk neki, hogy értettük, amit beszéltek, pontosabban annak nagy részét, ezért a eldöntöttük, hogy a következő hasonló alkalmat is kihasználjuk és megtekintjük a 2009-es év legjobb lengyel filmjét, a Gdańskban "Arany babért" aratott, Oscarra jelölt REWERS című alkotást.
Alkalmas időben, mikor már két hete játszották a mozikban, mi is próbálkoztunk megnézni. 30 perccel az előadás előtt még sikerült megvennünk az utolsó jegyek egyikét, annak ellenére, hogy ezt a filmet egy igazi, nagy filmszínház-teremben játszották. Egy vetítés 21:15-kor, a következö 23:15-kor. abból, amit a 21:15-ös vetítés után kifelé menet tapasztaltunk, valószínű, hogy a következő is teltházas vetítés volt.
Van rá igény, kereslet. Van kínálat is bőven, de az Magyarországon is akad, ráadásul szinkronizálva. Igazi mozi élmény volt, a pattogatott kukorica rágcsálásának hangja és az utánozhatatlan többszólamú, üdítőspohárral véghezvitt szürcsölés is benne volt az élményben. Meg persze teltház. Művészmoziban, kisteremben és nagyteremben is.
A REWERS, avagy "mindennek van másik oldala" egyébként egy kicsit erős film, a thriller és a komédia műfajával bélyegezték meg a szakértők. Szerintem akár dokumentumfilm is lehetett volna, az 1950-es évekből, ugyanakkor szórakoztató is... Mindegy... Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki hozzá tud jutni, kérem, küldje el, mi a véleménye róla.

2009. november 16., hétfő

A kovács nem kézbesít csomagot

Még friss az élmény, mint lehet le kell írnom…
Milyenek is a lengyelek? Milyen Lengyelország? Eddig írtam már sokat róla, de összefoglalni röviden - úgy érzem - több, mint nehéz. Ma voltam a postán. Mitöbb, A Postán. Rengeteg apró posta hivatal található szerte Krakkóban, általában a kollégiumunk közvetlen szomszédságában találhatót részesítem előnyben. Ez egyszer a tartózkodási helyem és mosgásom iránya okán másikat kellett keresnem. Óra után a Minden Szentek terére mentem, hol szintén van egy kis posta. Kinyitottam az ajtót, beléptem, kiléptem, mert még egyet előre lépni nem udtam, majd nyugtáztam: "nem, itt nem veszek borítékot". Folytattam utamat a Főposta irányába, ami díszes épület, de esztétikumával a pécsi hasonló intézmény épületét meg sem közelíti. Útbaesett egy papírbolt, ahol vettem borítékot. (Postán már nem akartam próbálkozni.)
A hivatalban közel sem akkora csarnok fogadott, mint amire az épület külleme engedi következtetni a naív magyar diák fantáziáját. Azért el lehetett férni, nem tűnt úgy, hogy sokan várakoznak, megcímeztem a borítékot és utána húztam sorszámot, nehogy valakinek mögöttem, miattam várni kelljen… 48-an voltak előttem. 12 ablak, ebbol 3 működött. Az autómata arra bíztatott, hogy csak 28-32 percet kel várakoznom.
Van egy sorszám nélkül üzemelő bélyegbolt az épületben, ahonnan szintén fel lehet adni a levelet, viszont "Kasszaváltás miatt zárva" találtam. Természetesen láttam, hogy ott, az ablak mögött mozgás van, úgyogy figyeltem, mikor lesz kasszaváltás. Amikor már sorszám szerint már csak 28-an voltak előttem és már 20 percet vártam, egyszer csak kinyitott a bélyegbolt, amihez igen közel álltam. Egyetlen levelet szerettem volna feladni, más dolgom nem volt, nem kapkodtam, nem siettem, ugyanúgy viselkedtem, mint más és türelmesen megvártam, amíg a nálamnál gyorsabb, jó ötvenes, szenvedélyes bélyeggtűjtő kiválogatta a legújabb sorozatoknak azon darabjait, amelyek még hiányoznak saját leltátából.
A 3 nyitva lévő ablak mögül éktelen zaj, éktelen kopácsolás hallatszott, mintha bútort raktak volna össze, kalapáccsal, vagy szét fejszével. De csak nem hasadt, egyre csak kopogott, hol gyorsabb, hol lassabb ritmusban, hol a levélen, hol a csomagon, hol a számlán, hol a tintapárnán, hol hangos volt, hol meg nagyon hangos. Betöltötte a teret tisztességesen. Egy Jamaikai zenész biztosan felfigyelt volna az itteni ritmusokra, de a helyieknek eszükbe sem jutott volna táncolni. Huta ide vagy oda, meglátásom szerint, a hangok alapján, a szerszámkovácsnak tanult lányokat képezték át postásnak egykoron, amikor kialakult a postaforgalmi szakképzés Lengyelországban.
Végre "helyzetbe" kerülök az ablaknál, mondom, hogy mit kívánok, hova (természetesen a küldeménnyel kapcsolatban). Nagy nehezen hozzájutottam a 3 zł értékű bélyeghez és rányomták a borítékra, hogy elsőbbségi. Megköszöntem, mire az úr válasza szintén "köszönöm" volt, de magyarul. Itt minden eddigi, a lengyel postával kapcsolatosan vélt és valós ellenérzésem feloldódott, elmúlt.
Először voltam a nagy postán, valószínű, hogy utoljára is, de gazdagabb lettem egy újabb gyakorlati tapasztalattal. Akik vártak, várakoztak a postán, vittek magukkal újságot, könyvet, papírt, ceruzát, talán valaki még plusz egy párnát is a székre. Ebből csak-csak valószínűsíthető, hogy ez az egész rendszer itt és most teljesen rendben van.
Ez volt a friss élményem a postáról.

2009. november 12., csütörtök

Megérteni...

Nemsokára jönnek az évközbeni vizsgák... Szóbeli is lesz, írásbeli szintén. Sajnos ennek következményeként fel kell függesztenünk rövid időre "belföldi" utazásaink sorozatát, melynek célja Lengyelország megismerése.
Lengyelország megismerése és egyben megértése a célom, ami ebben a formában csak itt, Krakkóban fogalmazódott meg bennem. Miért beszélnek úgy az emberek, ahogy? Miért mondják azt, amit? Miért teszik azt amit? Miért viselkednek úgy, ahogy?
Megfoghatatlan filozofikus kérdések ezek, és ilyenkor joggal merül fel az olvasóban az irányomba intézett kérdés: "Gergő, nincs jobb dolgod?"
Ennyit a kérdésekről, válaszul pedig azt, hogy nincs, nem is lehetne ennél jobb dolgom, mint ezen morfondírozni, viszont fontosabb dolgaim, azok vannak. Kellemes csalódások sora ér nap, mint nap, amikor bemegyek egy boltba, állok a megállóban, stb. Gyakorta van az az érésem, hogy akihez szólok, majd mogorván válaszol, de a látványában mogorva ábrázatú emberek udvaris üdvözlésemtől elköszönésig mosolyognak és a beszélgetés közben felettébb segítőkésznek mutatkoznak. Akaratuk ellenére, vagy éppen aszerint segítenek nyelvük elsajátításában. Előny is, ha valaki már kicsit beszéli a lengyelt, véleményem szerint ez az oka kellemes csalódásaimnak.
A nyelvórákon a tanárok nem szeretik, ha valakinél szótár van. Fontosnak tartják, hogy a szavakat jelentésük valódi tartalmában értsük meg és ne úgy, hogy valami hasonló jelentésű szóval azonosítjuk, valamelyik másik nyelvből. Teljesen igazat adok nekik, hiszen gazdag a lengyel nyelv, a szavak jelentéstartalma, pedig a kultúra sajátosságait tükrözi.
Vannak még furcsa dolgok, amivel az utcán találkozom. Látom, hogy egymással milyen közvetlenek az emberek, látom, hogy mennyire nyugodtak, mégis zaklatottan rohannak. A közlekedés már csak a gyalogosok között is néha veszélyesnek mondható, a buszokon megszokott a tolakodás, senki sem szól érte, ha kicsit arrébb lökik. Az utasok az ajtók közelében tömörülnek, melynek folyományaként megnehezedik a fel és leszállás. Utóbbit a felszállók türelmetlen sietsége is megnehezíti. Ugyanazokon a járatokon tapasztalom, hogy mégis odafigyelnek egymásra az emberek. Ha valaki elejt valamit, a másik felveszi, ha tudja, ha nem, akkor jelzi, hogy mit történt. A menetjegyek - zsúfolt járatokon - gyakorta akár négy-öt kézen is keresztülmennek, hogy érvényesíteni tudja azokat a tulajdonosuk. Apró figyelmességek sora ez, ami itt teljesen normálisan előfordul.
Itt nincs bliccelés... Furcsa nekem, hogy minden megállónál hallani lehet a menetjegy-érvényesítő készülékek hangját, többször is. Természetes dolog, ha utazunk, van jegyünk. Eddig egyetlen esetet láttam, hogy valakit az ellenőr megbüntetett. Nem lettem volna annak az embernek a helyében, akit abban a pillanatban a villamos utasainak megvető pillantása porráégetett.
Hisznek az emberek. Tudják, hogy mit és tudják, hogy miért. A templomok fontos szerepet töltenek be. Szirénázó mentőautó ment el a busz mellett, amikor láttam, hogy egy egyszerű Krakkói polgár keresztet vetett. Ezáltal több lettem, mert megismertem az "empátia" fogalmának egy igen mély értelmét.
Van, amit értek, van, amit csak másodszorra, van, amit kicsit később... Így igyekszem megérteni Lengyelországot, ami a lengyel nyelvvel együtt egyre kevésbé nehéz. (Még mindig úgy érzem, hogy van mit tanulnom.)



A tömegközlekedés nagy

2009. november 8., vasárnap

Ismerd meg...

Ismerd meg hazád, ismerd meg, hol élsz! Hasznos tanács olyanok számára, akik életükben a szomszéd falu templomtornyán kívül is szeretnének látni valamit. Eddig sajnos nem jutottunk el a szomszéd falu templomtornyáig, hiszen a helyi templomok számbavétele még bő egy hónap után is nehézséget okoz. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a laikus hobby-turista, aki már egy hétvégét eltöltött Krakkóban, általában az "egy templom - egy kocsma" vagy (jobb esetben) az "egy utca - egy templom" fogalmakkal azonosítja azt.
Az elmúlt hétvégét mi is a városban töltöttük és igen gyakran hallottuk édes anyanyelvünk, többször kevéssé ékes szavait. Igény volna magyar feliratokra a városban, vagy talán a nevezetességek környékén. Vagy azt is mondhatom, hogy nincs rá szükség, hiszen művelt a magyar, tehát ismer más nyelvet. Ellenben a beszédéből nem sugárzik a kultúra, de ez csak azon kevesek (és kiváltságosok) számára állapítható meg, akik itt megértik ezt az igen gazdag és érdekes nyelvet.
Szombaton és vasárnap is meglátogattuk a Wawelt, természetesen különböző kiállításokat néztünk meg mindkét nap. Utóbbi napon tajvani csoporttársunkkal hárman érdeklődtünk a lengyel történelem és kultúra fontos mérföldkövei iránt. Természetesen beszámoltunk neki előző napi tapasztalatainkról, természetesen lengyel nyelven, valamint egész délelőtt annak láttunk hasznát, amit tanulunk. Ilyen helyzetben hallatszik magyar szó olyannak a szájából, aki nem is sejti, hogy a mellette álló, számára ismeretlen ember, aki hasonlóan beszél, mint a helyiek, megérti minden szavát. Furcsa érzés úgy hallani az anyanyelvem, hogy én azt nem használom.
A szombati esős nap volt. Megtekintettük a királyi várban a király személyes szobáit, a fegyvertárat és kincseskamrát, ezen kívül egy orientalista kiállítást, ahol néhány váza és szőnyeg kivételével semmi érdekeset nem találtunk. A belépők ára itteni diákigazolvánnyal olcsóbb, a látogatáshoz időpont foglalása - mint mondják nem szükséges, de - erősen ajánlott. Sajnos a tömegturizmus, mint iparszerű jelenség itt is megfigyelhető, de még nem tipikusan, hiszen Krakkóban a turista, a pénzéért igen sok értékkel gazdagodhat.
Vasárnap a király reprezentációs célú szobáit volt szerencsénk megtekinteni, valamint az "elveszett Wawel" című kiállítást, mely valahol a X. századi Wawel épületeinek falai és mai Wawel alapja között vezet. Mindkettő lenyűgöző látvány volt, előbbi főként művészettörténeti értéke miatt, utóbbi, pedig a Wawel domb kutúrtörténetének megelevenítése miatt.
Ezután elsétáltunk abba a 19. századi kávéházba, ahol az első irodalmi kabaré, a "zöld léggömb" előadásait tartották. Az eredeti kávézó/cukrászda még Cukiernia Lwowskie névre hallgatott, melyet a tulajdonosa - Michałik - az I. Világháború végén eladott, mert már sajnos nem volt gazdaságos az üzemeltetése. Addig művészek, grafikusok, festők és irodalmárok látogatták gyakorta a fantáziadús nevű desszertjeiről, később kabaréjáról híres kávéházat. Gyakran előfordult, hogy a szerény vagyonnal megáldott művészek karikatúrákkal, festményekkel vagy az ablakokra festett vitrázsokkal fizettek Michałiknak, mely "fizetségek" ma is növelik annak a káváháznak a hírnevét, melyet ma, első tulajdonosa és félhomályos belső tere után, Jama Michałikának neveznek.
A délutánt magyar vonatkozású látnivalók fényképezésével folytattuk és fejeztük be. (Akinek ezeket a képeket ígértük, nem sokára megkapja.)
Összefoglalva legújabb tapasztalataimat mit mondhatnék? Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha is lengyel nyelven fogok mesélni egy tajvani lánynak a magyar magánhangzók szépségéről...

2009. november 2., hétfő

Északnyugat

Vonattal, kedvezményesen, olcsón, (viszonylag) kényelmesen tud utazni napjaink diákja Lengyelországban. Ez volt eddigi tapasztalatunk, ami október végéig, illetve november elejéig semmit nem változott. November 2-ára Minden Szentek napját követő napra az egyetem oktatási szünetet rendelt el, így október 30-án, pénteken újra vonatra szálltunk, hogy a hosszú hétvégét eltöltsük.
Menetrendünk a következő volt:
  • Pénteken 19.45-kor Kraków Główny pályaudvartól szombat reggel 8.18-ig Świnojuściéig, fekvőhelyes kocsiban 763 km alvás, utána
  • komppal Wolin-ról Uznam szigetére,
  • kellemes séta az őszi színekbe öltözött parkban, északi irányban, amig lehet.
  • Ezt követően érkezés a Balti-tenger homokos strandjára, ahol nyugat felé folytattuk a sétát
  • Seebad Ahlbeck nevű faluig, Mecklenburg-Vorpommern tartományban, Németországban, ahol ugyanazt a szigetet már Usedomnak nevezik.
  • Innen egy kellemes kávészünet után visszafordultunk, hogy az egykori határsávban időzzünk egy keveset és komppal visszaérjünk a vasútállomásra.
  • Szombaton, 15.28-kor Świnojuściéból indulva 116, személyvonattal megtett kilométer után érkeztünk Szczecin főpályaudvarára. Itt, a várostérkép tanulmányozása során eldöntöttük, hogy 24 órás menetjegyet váltunk a helyi tömegközlekedésre, (ára:5,50zł ~ 360 Ft!) melynek használatát azonnal megkezdjük.
  • A 2-es sz. villamos végállomásánál, egy néhai vasútállomásnak nemrégiben gyönyörűen felújított épületében találtuk meg szállásunkat, amit itthonról foglaltunk.
  • Hosszú éjszaka után villamossal indultunk felfedezni a várost Minden Szentek napján. Sajnos ezen a napon a múzeumok sincsenek nyitva, sőt néhány kioszkot, és elvétve 1-2 szeszesitalt és dohányárut árusító üzletet kivéve minden zárva tart. A városnézés során készített fotográfiák megtekinthetők ebben a galériában.
  • November 1-én, 22.35-kor, érkezésünkhöz hasonló módon távoztunk a városból, melynek eredményeként, másnap délelőtt már Krakkóban voltunk. (647 km)
  • Összesen: 2 nap, 3 éjszaka, 1526 km
A felsorolás után egy-két gyakorlati tapasztalatot osztanék meg olvasómmal.
Nem voltam benne biztos, hogy mi módon tudunk eljutni Świnojuście vasútállomásáról a tengerpartra.


Nagyobb térképre váltás

Mint, ahogy a térképen látszik, a Keleti oldalon, Wolin szigetén, a kikötőben van a vasútállomás és Uznam szigetére vezet egy út, aminek a neve - a fenti térkép forrása szerint - Bielik. Igen, de ez nem híd, nem alagút, viszont aszfaltozott. Ez a Bielik I-II. nevű komphajóknak az útvonala, amelyek a helyi autósokat, gyalogosokat és kerékpárosokat ingyenesen szállítják. Helyben próbáltunk érdeklődni, hogy jegyet hol lehet venni, de jegy hiányában, annak vétele nem valósítható meg... Esztinek volt ehhez egy okos gondolata:
- Otthon a 2-es busszal járnak az emberek bevásárolni, Krakkóban villamossal, Świnojuściéban komppal.
Ami a helyieknek mindennapos, azon nem kell csodálkozni. (Rómában élj úgy,...)
Elsétáltunk Németországba. Kísérletet tettem, hogy ott, ahol a Balti-tengert "Ostsee"-nek mondják, kértem két dużą białą kawę. A válaszból: "JaaAAAaaa", kiderült, hogy itt csak Milchkaffe-t lehet inni. Nagy volt, meleg, hangulatos környezetben, pusztán csak a kávé ízének mérsékelt hiánya volt különleges. Inkább visszasétáltunk Lengyelországba. Pár percet eltöltöttünk a két ország között abban a sávban, amit egykoron határoló szögesdrót már nincs meg, de tartó oszlopai ma is egyenesen állnak ki a dűnékből.
Élveztük a napfényt, a tengert, az ősz színeit, de vissza kellett menni a vasúthoz, mert a következő napot Szczecinnek és a városnézésnek szenteltük.
A naplementével indult a vonatunk, sötétben érkeztünk meg egy sejtelmes fényekkel és furcsa alakokkal bélelt ismeretlen városba. Kezdetnek nem volt valami bizalomgerjesztő. Az első utazásunk villamossal zökkenőmentesen zajlott, ahogyan a többi is, az internetes szállásfoglalással is minden rendben ment. Nem volt semmi ok aggodalomra.
Másnap nagy sétába kezdtünk, barangoltunk a városban, gyalogosan és villamossal amíg érvényes volt a jegyünk, megnéztük a központi temetőt, ami ilyenkor a legfényesebb városrész, naplemente után, pedig néhány díszesen kivilágított épületet fotografáltam.
A város eredeti... Sokkal barátságosabb, mint első pillantásra. Az emberek sokfélék. A legfurcsább mondat, amit a - feltehetőleg - helyiektől hallottam a villamoson: "Idę do Arbeitu". Meglepődtem. Sokat sejtet. A házakról leolvasható a történelem, a mindenkor aktuális politikai helyzet. Innen már feleslegesnek érzem a szavakat, beszéljenek helyettük a képek!
Szczecin - Świnojuście

2009. október 29., csütörtök

Színes őszi világ

Szeretem ezt az évszakot. igaz, hogy amikor még odahaza 10°C-t mutat a hőmérő, itt ennek az értéknek csak a feléig kúszik fel a higanyszál. Miért szeretem? Mert színes, nincs meleg, éa ha az ember tisztességesen, de még kényelmesen felőltözik, nem is fázik. Kicsit szürke errefelé az idő. Néhány napja nem volt kék az ég, de talán a tengerparton az lesz. Ez az egy szín hiányzik, amiért - lényegében talán kissé - kárpótol a szürke változatossága.
Sárga, aranyló és rozsdavörös színek, mellette a telt élénkzöld és a fekete zsíros földből emelkedő nyírfák fehér törzse.
Szerencsés vagyok, hogy ezt látom az ablakból. Ugyanez látható képekben is ezen a linken.

Tiszta udvar, rendes ház

Szeretem ezt a várost... Van neki hangulata. Eddig nem találkoztam még olyan emberrel, aki már látta Krakkót és azt mondta volna, hogy nem szeretne egyszer visszatérni ide. Látogatóba, turistaként, vagy bármi más módon.
Vigyáznak erre a városra. Rendben tartják a parkokat, közterületeket. Minden reggel látok több csoportot, akik a megfelelő (?) eszközökkel a parkok karbantartásával kapcsolatban ténykednek. Vagy virágot ültetnek tavaszra, vagy sövényt, facsemetéket cipelnek, hogy mire az öreg fákat kivágják, legyen ami árnyékot adjon, vagy éppen a leveleket söprik, gereblyézik és gyűjtik hólapáttal. Minden nagyon rendben van. Viszonylag nagy a zöld felületek aránya, sok park van, rendezett a folyópart.
Egyik este a Visztula partján szálltam le a villamosról. Miután az elhaladt, csak meredten néztem a sínek felé, a jármű menetirányába és láttam... nem láttam... Az út közepén, a járdaszigeten álltam, tőlem balra a villamos, jobbra az autók, teherautók indultak el, láttam... nem láttam. Ezzel egyidőben erősen köhögnöm kellett, hiszen akkora adag port nyeltem, amit, ha megfelelően kezelnek, egy kisebb méretű vályogtégla fele kijön belőle.
A fák bírják. Nem szeretik, de még bírják. Ahol nem az aszfaltban halada a villamospálya, ott szép a gyep. A sínek között a por hamar ülepedik és nem kell sokáig várni, hogy talaj keletkezzen ott, amelyen a fűfélék már megélnek. Azok is megkötik a port, de elhalnak. Valahogy úgy, mint amikor a löszről meséltek nekünk az egyetemen. Így lehet, mert a sín koronája itt fehér. Szabadszemmel látható, amit a villamos kereke maga örli finomabbra a rá hulló törmeléket.
Tiszta a város. Szerencsére vannak szemetesek az utcán, a parkokban, ha szükségem van rá, mindig találok. Más is megtalálja (általában). Vannak szelektív kukák is, természetesen nem mindenhol, de a kollégiumból nagyon hiányoznak. Funkciójuk fontos. Fontos, hogy elférjen minden hulladék. Érkezésem napján tapasztaltam, hogy például a virágbolt elszáradt vágottvirágokból álló hulladékának milyen jó helye is van abban a sárga konténerben, amire azt írják: PLASTIKI.
Sokan dolgoznak az utcán, akik nem söprögetnek, máshogy kűzdenek a megélhetésért. (Nem csak) Diákmunkában a szórólap osztás megszokott, gyakori dolog. A forgalmasabb gyalogátkelőknél több szórólap is kerülhet a kezünkbe, ha nem figyelünk oda. A szemetesek ilyen helyeken általában tele vannak és ugyanezen oknál fogva nem véletlen, hogy az járókelő néha bokáig gázol a szemétben. Ráadásul a sem a természet, sem az ember nem biztosítja ezeknek a színes, fényes papíroknak az újrahasznosítását, vagy lebontását.
Gyönyörű város Krakkó. Gyönyörű épületekkel, kedves emberekkel, rengeteg diákkal és még sokkal, sokkal több turistával. Kiváló tömegközlekedési rendszere van. A járatok kihasználtsága optimálisnak mondható, az egész várost lefedő hálózata van, így mindenhová el lehet vele jutni. A széles utak közepén nem ritka, hogy járdasziget helyett fák, bokrok, sőt néhol egész kis park is található. A széles úthoz, pedig széles járda tartozik, ahol egyszerre sok ember kényelmesen sétálhatna, ha nem a személygépkocsik parkolójának célját szolgálnák egytől egyig. A járdák kihasználtsága ezáltal maximális. Van kerékpárút, van kerékpárkölcsönzési lehetőség, de a kerékpáros közlekedés kevésbé népszerű errefelé, bár itt is vannak úttörők...
Szép város, virágzó közpkori és jelenkori kultúrával, egyetemmel. Öröm itt élni. Nagyon hasonlít ahhoz, amit korábban megszoktam, de legalább ennyire más is. Fontos, hogy amit itt leírtam, (és még sok más, ami ezúttal kimaradt) mind hozzá tartozik a városhoz, annak ellenére, hogy nem szerepel képeslapokon és színes albumokban...

2009. október 24., szombat

A moszkvai gyors, egy "kisváros" és a hulló csapadék

Megint hosszabb idő telt el, anélkül, hogy írtam volna... (magam is felismerem). Mivel a hétvégeket szertejük tartalmasan eltölteni, ismét van miről mesélnem. Szombaton (10.24) hajnalban keltünk, természetesen azért, hogy vonatra szálljunk. A reggeli közlekedés, a pályaudvarig véletlenszerű volt, de sietni nem kellett. Előző nap néhány villamosnak és autóbusznak ideiglenesen változott a menetrendje út/közmű felújítás/karbantartás miatt, de csak azoké a járatoké változot, amelyeket általában használni szoktunk. A szükséges hajnali ébresztő és a helyi közlekedés állapota késztetett arra, hogy a vonatjegyeket előző este megvegyem.
Reggel 6.10-kor elindult a vonatunk Moszkva felé, ahová másnap 14.25-körül érkezett. Aznap Kielcében szálltunk le, két órával indulás után.
Kielce egy barátságos kisváros. Ezzel a lendülettel mondhatom, hogy Debrecen is kisváros, hiszen Hajdú-Bihar megye és Świętokrzyskie vajdaság székhelyei közel azonos népességszámmal rendelkeznek. Szinte haladéktalanul hozzákezdtünk kedvenc elfoglaltságunk folytatásához, a városnézéshez. Ez egy komoly sport, és minden komoly sporthoz komoly eszközökre van szükség, melyek némelyikének ekkor hiányában voltunk. Krakkóban nem lehetett kapni Kielcéről térképet és szervezetünk - a korai órára tekintettel - egy kávé hiányát jelezte.
Mire végre utóbbit pótolni tudtuk, még nem volt nyitva könyvesbolt, ezért tájékozódáshoz távolbanéző képességünket és orrunk irányát használtuk. Ezen navigációs eszközök vezettek minket a várba, az egykori püspöki rezidenciába, ahol ma a helyi Nemzeti Núzeum található. Ugyanitt volt szerencsének megtekinteni a székesegyházat, kívülről, belülről.
A múzeum első látogatói voltunk aznap, Lengyelország történelméből okultunk vizuális úton és átélhettük egy szeletét az igazi lengyel nemzeti öntudatnak. Méltán lehet valaki büszke arra, hogy lengyel.
Kapcsolódott a múzeumhoz egy kiállítás, a lengyel festészetről, melyet eredeti szándékaink szerint "későbbre halasztottunk volna," de mivel a múzeumi tárlatban szereplő festmények még a festészetet kevésbé kedvelő magunkfajtát is lenyűgözték, megnéztük. Aznap a galériába a belépes díjtalan volt. A helyszínen két órát töltöttünk el, mindezt - lengyel diákigazolvánnyal - féláron, (átszámítva) 192 és 210 forint közötti belépődíj ellenében. (Vajon Magyarországon is ennyire fontos, hogy a tanulók a kultúrális javakhoz könnyebben hozzáférjenek?)
Ezután visszatértünk a város - igen hosszú, Henrik Sienkiewiczről elnevezett - sétáló utcájára, ahol már nyitva volt a könyvesbolt és már a hajnali kósza lelkeken kívül is sétáltak emberek. Már térképpel kezünkben tekintettük meg a játékmúzeumot, a környékbeli falumúzeum igazgatóságának épületét, a régi városközponti piacot (Rynek) és néhány templomot.
Aztán "elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna", hogy még érezni szeretnénk a hely hangulatát, esett tovább, egyre jobban, egyre erősebben. Egy kiadós "duży kebap" után, végül sétánk kezdetéhez, a vasúti pályaudvarhoz értünk vissza, ahol alig több, mint egy órát vártunk a hazafelé tartó személyvonatunk indulásáig. Szerencsére már melegben, száradás közben. Este 8-ra értünk Krakkóba.
Bármennyire is sikerült (vagy nem sikerült) szavakba öntenem utazási élményünk vázlatát, ajánlom az olvasó figyelmébe az innen is elérhető fotografikus galériát erről a kirándulásról.

2009. október 20., kedd

Jövés-menés

Mióta ideértünk, ma (10.20.) először van melegebb, mint Pécsen. Inkább úgy írnám körül, hogy kevésbé van hideg, de négy és öt fok Celsius között a különbség fizikailag csak kevesek számára érzékelhető.
Nem érezzünk magunkat egyedül... (főleg azért, mert együtt vagyunk, de) Vannak itt rajtunk kívül más jöttmentek is, akik, - mint elnevezésük is mutatja - jöttek és mentek. Akárcsak mi.
Jövünk a kollégiumba, megyünk a "centrum"-ba (Centrum Języka i Kultury Polskiej w Świecie Uniwersytet Jagielloński). Megyünk a belvárosba, sétálunk a Plantyn, a Ryneken, megyünk múzeumba, a Wawelbe, a konyhába, a boltba, az állomásra, a megállóba és utána ugyanonnan jövünk, de esetenként máshonnan.
Jön a villamos, megyünk vele és ha leszálltunk megy tovább. Ha elment a villamos, jön a következő, ugyanazon a vonalon, vagy a másikon, de járnak a buszok is, és járunk mi is, sőt eljárunk és visszajárunk.
Minden mozog, mindenki mozog, ki rendszeresen, ki rendszertelenül, véletlenszerűen, gyakran vagy alkalmanként. Sokan vagyunk ebben a városban, mégsem érzem, hogy jobban zsúfolt lenne, mint az, ahol eddig éltem. Sokszor talán tágasbbnak is érzem, máskor szűknek is. Legtöbbször ismerősnek, néha idegennek. Ad valamit ez a város, amitől otthon érezhetem magam benne, de korlátoz is, mert nehezen lehet saját otthonom benne.
Erős a közösségi szellem. Reggel a 15-ös villamoson egy hölgy érdeklődött egy utastársától, hogy az 1-esre hol tud átszállni. Ennek eredménye lett egy 8-9 fős rögtönzött vitaülés, mely során a hölgy számára javasolt különféle útvonalak sorolásának csak a jármű mellett elhaladó, idén 90 éves Bányász-Kohász Akadémia zenés felvonulása volt képes véget vetni.
Tetszenek nekem a helyi dolgok, finomak a helyi ételek, tetszenek a helyi szokások. Egy áruházban a helyi jellegű aprított savanyúságok között válogattunk, mikor egy néni jött és a kezünkben tartott salátaféle összetételéről kérdezett. Még sajnos nem tudtunk szóba elegyedni vele, hiszen az apró műanyagdoboz tartalma akkor még számunkra is ismeretlen volt.
Ha a jövés-menés közben az embereknek van valami megjegyzése a közösen megélt történésekkel kapcsolatban, megosztják egymással szóban.
Mindez a dinamizmus, az emberi kapcsolatoknak ilyen és hasonló, laza, kötetlen formája, folyamatában, egyidőben létezik, amikor az Olvasó ezeket a sorokat olvassa, itt, Krakkóban.

2009. október 18., vasárnap

Tengerparton, kabátban

Csütörtökön még mindig nem volt helyi diákigazolványunk. Elmentem az illetékeshez és megkérdeztem, hogy mi a helyzet az iratokkal kapcsolatban. Teljesen együttműködően elintézte, hogy másnapra legyen diákigazolványunk.
Ha már úgy is lesz péntekre diákigazolványunk, miért ne használjuk ki azonnal a legnagyobb előnyét: menjünk el valahová vonattal. Internetes menetrend böngészés után, miután a dolog anyagi vonzatait is megismertük, hirtelen, közös elhatározással kitaláltuk, hogy egy napra lemegyünk a tengerpartra.
És megcsináltuk!
Útvonalunk odafelé: Kraków Główny - Gdańsk Główny
Visszafelé: Ugyanez, fordítva, kis kerülővel. Össesen 1372 km + villamos.
Pénteken (okt. 16) Eszti délelőtt volt iskolában, addig kellett elhoznom a diákigazolványom és bevásárolnom csekély mennyiségű elemózsiát az útra. Ez sikerült. Délben, váltás jelleggel 2 percre találkoztam Esztivel, akivel találkozót beszéltem meg, az én óráim utánra a főpályaudvar bejáratához. Vettünk jegyet, diákot, oda is, meg vissza is.
A vonat kicsit késett, aztán láttuk, hogy jön... Odaért a peronhoz és még mindíg jött és még jött és még mindíg csak jött... Valahol középtájon szálltunk fel, a szerelvény elejét és végét nem, hogy egyszerre, de még külön-külön sem láthattam. Nagy tömeg volt, de kellemesen eloszlott a kocsikban. Együtt utaztunk egy darabig két lánnyal, egyikük Kielce környékén, másikuk Radomban szállt le. Radomtól: alvás.
Varsóban felébredtünk. "Ezek bejönnek..." állapítottuk meg az egyre közelebbről hallatszó dörömbölés alapján. Be is jött egy három fős társaság, egy srác a csajával, meg egy idősebb nő, akik előzőleg minden fülke ajtaját feltépték. Megtudtuk, hogy nincs hely máshol a vonaton, érdeklődésükre, hogy meddig utazunk, válaszoltunk, anyanyelvünk használatát mellőztük, de velük sem beszélgettünk. Igazából nem tudnám megmondani, hogy akkor volt-e büdösebb, amikor a fülke előtt dohányoztak, vagy akkor, amikor benne ültek. Beszédük mindvégig érthető volt számunkra, annak okán, hogy szókincsük igen tömör, többnyire kimerül az "igen, nem, is, ott van, nincs ott" szavakban és néhány vulgarizmusban. Kb. 25 perccel később: "Deos ex machina" jött a kalauz, aki ajánlott jobb helyet a társaságnak. Innen "Urwał mi się film". Elaludtunk és reggel nagyon kipihenten ébredtünk. 4.50-kor szálltunk le a vonatról és elindultunk kávét keresni. Rijekai tapasztalatainkra bazírozva pórul jártunk, mert errefelé a kávézók többségének nem szokása 5 órakor kinyitni... Két óra séta után megismertük a városnak egy olyan arcát, amit a turisták nem szoktak. Napkeltéig csodálkoztunk a gdański hajnalban és ugyaneddig kerestünk működő kávézót.
Kawa után még a múzeumok nem voltak nyitva, így a helyi tömegközlekedés felfedezésén keresztül a tengerpartra töténő eljutást választottuk, mint következő programot. A belvárosban villamosra szálltunk és ekkor már csak kicsit több, mint 30 perc és egy keskeny erdősáv választott el attól, hogy megtaláljuk a homokos partot, egy nagy mólót, a napfényt, hattyúkat, sirályokat és néhány eltévedt galambot. Idő közben kb. 8-10 °C közelébe emelkedett a hőmérséklet. Úszni nem volt kedvünk, így csak napoztunk.
A városba visszatérve megnéztük az óvárost és a Központi Tengerészeti Múzeumot. A városnézésről többet tudnak mesélni a képek.
Gdańsk Hanza város volt, ami máig is látszik, dacára a világháború által okozott károknak. A Borostyán part városa továbbra is virágzik, a 2016-os évben - meglátásom szerint - jó eséllyel pályázik Európa Kultúrális Fővárosa címére. Addig 2012-ben még fognak itt európabajnoki labdarugó mérkőzést is játszani, továbbá néhány újabb szállodát is megnyitnak. A belváros épületeinek tradicionális jellegét próbálja átvenni a jelenkori építészet, de a "fachwerk" mögött tisztán és nagy tömegben látható a "sztálinbarokk".
Lassan elkezdett sötétedni... Mire sétánk végére értünk, vásároltunk elemózsiát a visszaútra és újra sötétben láthattunk a gdański főpályaudvart, teljes tompa fényében. Aztán végül jött a vonat. Hazafelé kicsit többen voltunk általában a fülkében, így az alvás nehezebben volt kivitelezhető, de azért sikerült.
Reggel 6.55-re értünk "haza", haza Karakkóba.

Az utazás ilyen módja nem kerül sokba, nagy élmény és ezért megéri. Még nem ment el a kedvünk a vonatozástól, legközelebbre is valami hasonlót tervezünk.

2009. október 11., vasárnap

Újabb kezdet

Minden kezdet nehéz, de mindennek van kezdete és általában vége is szokott lenni azoknak, aminek kezdete van. Rendben. Ez így szép, de nem akarok filozófiai fejtegetésbe belemenni... Elkezdődött a félév otthon, Lengyelországban is, elkezdődött az ősz, elkezdtek hullani a levelek, elkezdett esni az eső. Ezek közül valami folytatódik, valami néha megszakad. Az eső, például néha esik, néha meg szakad... Ma (10.13.) valami különös dolog kezdődik (úgy érzem). Tegnap, mikor a Földrajzi Intézatből jöttem hazafelé, már valami ismerős, de ilyenkor szokatlan szagot éreztem a levegőben. Csípte az orrom, éreztem, hogy száraz a levegő, elfogyott a virágpor...
Ez a tél jellegzetes aromája... november végén... de még csak október van! Reggel, úton a 18-as villamos megállója felé szokatlan dolgot észleltem. Először fáztam. Ez a tény, melyet Pani Maria (tanárnő) is megerősített, arra engedett következtetni, hogy a hömérséklet névértéke relatív alacsony. Számokban ez 5°C-t jelent. Estére már csak 4, vagy kevesebb. Elkezdődött a hideg, Zakopaneban 20 cm hó esett.
Visszatérve a kollégiumba már kellemesebb hőmérséklet várt. Elkezdődött a fűtés, pont akkor, amikor arra szükség van.
Összefoglalva, a mai nap több kezdetet is tartogatott, amit még nem vártam. Kellemetlen meglepetésem nem volt, de biztos vagyok benne, hogy a jövő még sok kezdetet és sok meglepetést tartogat számomra.

2009. október 10., szombat

Tíz

Tizedik hónap tizedik napján, lassan este tíz óra körül járt, mikor kitaláltam, hogy ezt a jegyzetet megírom. A napi eseményekben kerestem a "tizeseket" miből láttunk tíz darabot, milyen apróság történt aznap tíszer... de nem jutott eszembe semmi... semmi, ami okot adna ilyen jellegű babonás gondolkodásra.
A kollégiumban töltött tizedik reggel óta most először süt a nap. 11-én, egészen délutánig esett, szemerkélt, vagy szitált az eső.
Tizedikén reggel tízkor volt reggel. A reggeli késett, az ebéd megelőzte. Eszti összeállította turistaként elvégzendő teendőink listáját, különös tekintettel a városban található magyar vonatkozású emlékekre. Odakint csendesen esett, reggel, vagy talán éjszaka óta folyamatosan. Utikönyvünket felütve szembesültünk a "Várostechnikai Múzeum" (Museum Inżynerii Miejskiej) létezésének tényével. Útrakeltünk, hogy beszerzünk egy, hasonló időjárás esetén gyakorta használatos eszközt - gyalofészert - a JUBLIAT nevű "állami áruházban" vagy annak környékén. A környéken minden zárva volt délután 2 előtt 5 perccel. Miközben csendesedni látszott az eső, villamosra szálltunk, hogy többet időzhessünk a múzeumban. A gyalogfészer vásárlást elhalasztottuk.
Villamossal Kazimierz-ba, a Plac Wolnica-ig mentünk, ahonnan rövid sétával elértük az egykori kocsiszín epületéig, (ul. Wawrzyńca) ahol még mindig laknak villamosok. Odabent (igazán csekély összegért) nagyszerű kiállítást láthattunk személy- és tehergépjárművekből, valamint motorkerékpárokból. A tárlat főszereplői a newezetes FSO (Fabrika Samochodów Osobowych) vállalat gyártmányai, lengyel és KGST motorkerékpárok, valamint a városi tömegközlekedés igen kedvelt villamosai.
Néhány kép a múzeumból --->

Ma (vasárnap) a Wawel különböző egységeibe szerettünk volna bejutni... A jegypénztár 10-kor nyitott, de nyitáskor már nem lehetett tárgynapra jegyeket kapni. Sajnos ez a királyi vár is a tömegturizmus áldozatává vált. Következő héten kérünk időpontot...
Helyette megtekintettünk egy csillagászati témájú kiállítást, a Jagelló Egyetem régi épületében, a Collegium Maiusban, majd a Ryneken, kávé és napilapolvasás után felmentünk a városháza tornyába. Csekély összegű belépő, a leginkább frekventált helyen, viszont kevéssé felkapott. Hamar, egyszerűen be lehet jutni, egyáltalán nincs tömeg.

Ebédre gombás-káposztás pierogit ettünk, amit már mi főztünk meg... (Hatalmas adag volt)
És már megint nem süt a Nap, de az eső sem esik...

2009. október 8., csütörtök

Isteni buli volt...

Isteni... a szónak a legnemesebb értelmében. A város főterén, a kevésbé tehetséges turisták számára Main Market Square-nek ferdített Rynek Główny terén, a Sukienice (posztósarnok) egyik oldalán színpadot állítottak fel, illetve körülötte kisebb standokat.
Zenéltek, énekeltek, gondoltam valami helyi banda... Részben tévedtem, mert helyiek voltak, de nem banda, hanem rend. A Ferences szerzetesek ünnepelték rendjük fennállásának 800. évfordulóját. Szólt a zene, mosolyogtak a barátok, és aki éppen nem a standok körüli jótékonysági vásárral foglalatoskodott, táncra perdült. Kapucinus, ferences, apáca vagy szerzetes, barát vagy nővér, övék volt a fél tér! Civil ruhások is nagy tömegben csatlakoztak a kezdeményezéshez és órkon keresztül együtt táncoltak és énekeltek, saját maguk és a csodálkozó turisták legnagyobb örömére.
Furcsa ez nekünk... utána, elradtatottságomban úgy fogalmaztam: "hitetlennek hihetetlen". De itt, Lengyelországban tényleg van vallási élet, van közösség és az ember jól érzi magát tőle. Rengeteg fiatal szerzetes van, ezzel szemben "kishazánkban" alig lehet új katolikus papot találni. Ez elég meggyőző ahhoz, hogy hihető legyen: a szerzetesi életben megtalálják a boldogságot.
Az itt készített képeim és a hozzájuk kapcsolódó feliratok tobbet mondanak, mint amit szavakkal ebben a blogban át tudnék adni az olvasónak.

Városi Közlekedési Vállalat Krakkó

Valahogy így fordítanám azt, hogy Miejskie Przedsiębiorswo Komunikacyjne w Krakowie. Legyen most egyszerűen csak MPK. Ígéretemhez híven ennek a vállalatnak a működéséről írnék, vagyis arról, ahogy én látom újdonsült városom tömegközlekedését.
Nagyvonalakban: vannak buszok és vannak végeláthatatlan vasdarabok az úttestben, néhol mellette. Ennek köszönhető, hogy a villamosok is tudnak valahol közlekedni. Turistának, egyszerű (magyar) utazónak nem is tűnik fel talán, hogy - a "kishazánkban" megszokottaktól eltérően - ezeknek a járműveknek csak egyik oldalon van ajtaja. Ebből következik, hogy dupla sínpár szükségen, hiszen a menetrendben az oda-vissza irányok ugyanazok. A végállomásokon természetesen fordul a szerelvény. Van közöttük régebbi és új is, akárcsak a buszok között. Az érdeklődők típus szerint megtekinthetik mindet on-line, a járatok számozásának rendszerével együtt.
Jegy árak. 2,50zł összegért utazhatunk a városon belül normál áron, de ebben a városban lehet vonaljegyből is kedvezményeset venni pl.: diákoknak. A 30 napos bérlet ára kb. 89 zł, diákoknak viszont csak 44,70 zł. Első alkalommal, mikor bérletet vesz a - mit sem sejtő - külföldi diák, kérnek egy fényképet, hogy bérletigazolványt készítsenek. (kb. 3 perc) A bérletigazolvány mellé jár egy városi kártya (KKM), amivel még - elvileg - parkolójegyet is lehet venni. Hogy meddig érvényes? Nincs ráírva. Ha jön az ellenőr mit néz meg?.
Az első négy nap háromszor találkoztunk ellenőrökkel, akik egy kicsiny kézi készüléket érintettek a plasztiklapocska irányába és látták, hogy rendben van. Na de én honnan tudom, hogy meddig érvényes a jegyem? Minden járaton, ha a menetjegy érvényesítő készülékek alsó részéhez érintem a kártyát, az kijelzi, hogy legkésőbb melyik nap végén kell meghosszabbítanom az utazási jogosultságom. Bérletpénztárban? ÁÁÁáááÁÁá! Autómatánál! Szép széles, érintőképernyős oszlopok vannak több forgalmas csomópontban, ahol a megfelelő eszközöket a megfelelő nyílásba helyezve - úgymond - feltölthető a bérlet. Pont olyanok, mint a képen, az oldal tetején. Elfogad a gép kp-t, érmét és papírt is, némelyikük még bankkártyát is. Ugyanezek a kedves kis oszlopok szolgálnak információval menetrendről, információkról, rendezvényekről, látnivalókról és a város történetéről.
Nem firkálják össze? Nem törik szét? Pedig itt is népszerű a foci, vandalizmusról is lehet hallani, van grafity kultúra is... És vannak kamerák... Ritka az olyan megálló, amelyik nincs felszerelve térfigyelő kamerákkal, ugyanez vonatkozik a járatokra is. "Uwaga! Pojazd monitorowany." Igy kell ezt a problémát megoldani és nem kell az emberi jogok biztosának ötletelésével foglalkozni. Talán jó példa lenne Budapesztnek.
Modern technika, de mellette élnek még a népszokások. Természetes dolog, hogy amint hajlott korban lévő utitársunk a járműre lép, ülőhelyet biztosítunk neki. Hazai kollégáikkal ellentétben a helyi nyugdíjasok nem közlekednek sem tankkal (nyugdíjastank), sem utánfutóval. Fontosabb ennél, hogy mindig megköszönik cselekedetünket, nem beszélnek mogorván másról és a járműveken nem kiabálnak.
Nagyjából így tudom összefoglalni tapasztalataimat, félig kívülállóként.

2009. október 6., kedd

UJot Kropka PeEl

Igen, már tartózkodnék a napi részletek leírásától...
Mint a cím is mutatja a Jagelló Egyetemen a kezdeti tapasztalataimról szeretnék egy kis összefoglalót közölni. Lengyel nyelvet tanulok, Lengyelországban.
Csütörtök reggel már igencsak fárdt vagyok. Nagyjából kezdő csoportban vagyok, A2 kategóriában. Ez annyival több az A1-nél, hogy a "Hogy hívnak?" kérdésre már senki sem mondja azt, hogy "Köszönöm kitűnően". Van egy kedves tanárnőnk: Maria Chłopicka-Wielgos. Az oktatás egy nyelven folyik, természetesen lengyelül, ezért mindent meg kell érteni az órákon. Hozááteszem, sikerül is! Ezen keresztül is folyamatosan újdonságokat tanulok.
Szerencse, hogy Eszti másik csoportban van, mert így meg tudjuk osztani egymással az órákon tanult újdonságokat. Ennek is köszönhető, hogy csak éjfél után kerülünk ágyba. Vettünk könyveket is, de még nem eleget.
A földrajzi intézetben egyelőre hetente van konzultációm. Jövő héten hétfőn körbevezetnek az új épületben, ami 6,5 km távolságban van attól ahol lakunk... Megkértem a helyi "Tutor"-omat, hogy az intézeti könyvtárat is mutassa meg, valamint, hogy meghallgathassak egy-két előadást (természetesen lengyelül).
Vannak ennél érdekesebb dolgok is körülöttem, hamarosan beszámolok róla, hogy milyen egy lengyel "tédugó", miért nem verik szét errefelé a buszmegállókat és bebizonyítom, hogy létezik az a frazeologizmusból ismert hely, "ahol a papok táncolnak."

2009. október 5., hétfő

Hangulatjelentés...

Az előző bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett, de még mindig nem teljes. Mindennek ellenére szigorúan a legfontosabb részleteket közlöm, szigorúan a lehetőségekhez mérten, szigorúan a legrövidebben. (Ezzel máris cáfoltam ugyanazt az állítást.)
Tehát: Eszti felébredt, én pedig valahol csütörtök délutánnál, a Florianska utcában tartottam, ahol internet hozzáférést találtunk.
Ezután séta következett, séta a belvárosban és annak - nem is olyan kicsi - utcáiban. Igyekszünk felfedezni a tömegközlekedés rejtelmeit, és pályáit. Egyelőre csak kissé félénken, a jól ismert belvárosi utcáktól csak kevéssé elszakadva. Este 7-re értünk vissza a Nawojkába.
Vacsora és kis idő múlva egy 10 percnyi "járóföldre" található blues kocsma jellegű helyre indultunk azzal a magyarország különböző részeiről összeverődött csoporttal, akiket Kasia és Łukasz invitált közös esti szórakozásra. Nyelvgyakorlatnak a legjobb olyanokkal beszélgetni, akiknek anyanyelvük az, amit gyakorolni szeretnénk. Ki-ki a maga szintjének megfelelően szót értett szivélyes éjszakai kalauzainkkal, míg nem kezdődött egy helyi együttes koncertje az asztalunk mellett. A zenéjük nem volt rossz, a végére egyre jobb lett! Két 10 perces szünetet kivéve ezután esélyünk sem maradt nyelvgyakorlásra, főként annak okán, hogy az anyanyelvünkön való kommunikáció is a hangszálak erős megterhelésével járt.
Ezzel zárult a nap.
A következő nap péntek volt, október - vagy ahogy errefelé mondják: październik - másodika. Reggeli program: 10.30-ra eljutni a Grodzka utca 64-be, hogy megismerjük a nyelvkurzus csoportbeosztását és az oktatókat. Aznap korábban keltem, mert szerettem volna megnézni, hogy is néz ki élőben az Instytut Geografii szép új épülete. Megbeszéltük, ha Eszti álmos lesz, egyedül megyek, de mire mikor indultam már Ő is friss, üde és fiatalos volt, úgyhogy velem tartott.
A 194-es busszal mentünk, ahol félúton feltűnt egy ismerős arc. A Maribori nyári egyetem és egy év után először találkoztam Arkadiuszsal, aki éppen a munkahelyére tartott, ami konkrétan abban az épületben van, amit mi is szerettünk volna megnézni. Ezzel könnyebb dolgunk volt, nem kellett tartanunk attól, hogy a leszállás helyét elvétjük és rögtön kaptunk is egy rövid bebutatót az épületről. Hétfőn, 5-én ebben az épületben, a 3. emeleten kell megkeresnem Piotr Trzepacz professzort.
Következő lépésként vissza kellett menni a belvárosba (Grodzka 64.), abba az épületbe, ahol 2005-ig maga az Instytut Geografii működott. Ennek során újabb tapasztalatra tettünk szert: Krakkóban is van tömeg a tömegközlekedésben még annak ellenére is, hogy itt azt városi közlekedésnek hívják. Lényeg, hogy bőven időben odaértünk a Lengyel Nyelv és Kultúra Központjába, ahol egy faliújságon olvashattunk az előző napi teszt eredményeként a csoportbeosztást. Nem teljesen kezdő csoportban vagyok és ez a lényeg. Eszti - természetesen - egy kicsivel jobb csoportban van, tehát az órarendünk is más. Ráadásul alig leszünk napközben egy időben egy helyen. A csoportban nyolcan vagyunk, egy rettenetes kiejtéssel bíró francia, egy olasz, aki lengyel származású, egy koreai, két angol és három magyar. Tanárunk bemutatkozott, ellátott szükséges jótanácsokkal, bemutatkoztunk mi is... Nem lenne ebben semmi furcsa, de mindez lengyel nyelven zajlott és mindenki értett (hozzávetőleg) mindent.
11.15-re találozót szerveztek a magyar csoportnak, ahol prof. Władisław Miodunka (eddigi tankönyvünk szerzője) személyesen köszöntött bennünket. Megtudtuk, hogy az itteni lengyel nyelvkurzusok résztvevőinek 15-20%-át teszik ki magyar egyetemisták.
Távozván az egyetemi épületből, villamosra szálltunk, hogy egy filológiai kutatást elvégezzünk. Megtaláltuk egy olyan kifejezés lengyel megfelelőjét, ami semelyik szótárban nem volt eddig megtalálható (és ezután sem lesz): magyarul: 2040 Budaörs, Kinizsi u. 1-3, annyi mint lengyelül: 30-347 Kraków, ul. Kapelanka 56. Ez annak köszönhető, hogy a fenti címeken mindkét országban bejegyzett hipermarket lánc egyik helyi egységét kerestük fel néhány gyakorlatban fontosnak mondható fogyasztási cikkért. A kollégiumba visszatérünk után ebéd és hosszabb szieszta következett, mely alatt megírhattam első élményeink összefoglalóját. Sötétedés körül indultunk el szokásosnak is nevezhető sétánkra, ami nyolc óra tájban ért véget. Felfedeztük a piacot, ahová bevásárlást terveztünk, gyönyörködtünk a Mały Rynek kandellábereinek fényében és barangoltunk a Plantyn belül és azon kívül is.
Fárasztó nap volt...
Ennek utána napi részleteket ilyen hosszasan nem szeretnék közölni, beszámolóim rendszeressége is kicsit ritkább lesz, de annál velősebb.

2009. október 2., péntek

Első hírek Krakkóból

Eszti Elaludt... Még mindig nincs Internet elérés a kollégiumban, ezért amit most írok, offline módon írom.
Itt ülök a parkra néző ablakunknak háttal, a "Nawojka" kollégium földszinti 37-es szobájában és megpróbálom összeszedni, hogy mennyi minden történt azóta, hogy otthonról kikötötték az Internetet.
Elsősorban a legfontosabb feladatunk, miközben a tévékábeles modemet csomagoltam (28-án), a pakolás volt. Két bőrönd, kis táska, nagytáska, tervezés mennyiségi és minőségi összetétel szerint. A zűrzavar kicsiny lakásunkban nem állt fent hosszú távon, történetesen azért, mert másnap 13:24-kor, indult a vonatunk a főváros felé. Taxi, "különleges" tarifa a csomagok miatt, vonat, Keleti Pályaudvar, Tömeg, BL mérkőzés előkészületei, rendőrök sisakkal és gázmaszkkal, szurkolói különvonat Debrecenből, 7. vágány, hosszú vonat, kocsik Berlinbe, Prágába, Varsóba, Moszkvába, fekvőhelyek, ülőhelyek, ösztöndíjasok, csomagok, késés, indulás, Szlovákia, beszélgetés, Csehország, alvás vagy nem alvás, Lengyelország, nem alvás, várakozás, érkezés leszállás.
Előző mondatom végének koordinátái időben: 2009. szeptember 30-a fél hét, térben: Kraków-Główny páyaudvar 3-as peronjának adataival megegyezők.
Az első napunk Krakkóban az érkezésen kívül várakozással és sorbanállással telt. Reggel 7 órára a vasútállomásról taxival érkeztünk a "Nawojka" nevű kollégiumhoz. Túl vagyunk az első néhány lengyel szó gyakorlati használatán, amikor már tudjuk, hogy legkorábban is csak 9-kor kaphatunk szobát. A várakozás kicsit kellemetlen volt, korai érkezésünk okán már háromnegyed tízkor megtudtuk, hogy nem kell ott sorbaállnunk, ahol korábban mondták, így besoroltunk az adminisztráció előtti, már igen hosszan elnyúló sorba. Szűk folyosó, végig tele diákokkal, a sor a következő másfél órában ugyanennyi métert haladt előre. Még mielőtt meggyűlöltem volna ezt a folyosót, sorrakerültünk mi is. Megkaptuk a szobánk kulcsait és a kollégiumi belépőnket. Ugyanabban az irodában azonnal fizetni is tudtunk.
(Anyagi részletek)
Szerencse, hogy nem utáltam meg ezt a sötét, hosszú, már levegőtlenné vált folyosót, mert 13 óra után kicsivel ennek a legvégén található szoba ajtaját nyitottam ki. Ez lesz az otthonunk a következő öt hónapban.
Még nem pakoltunk ki, szinte nem is pihentünk meg a szobában, útrakeltünk, hogy megkeressük Krzysztof Byrskit a Strasewskiego 25-ben, a külföldi hallgatók ügyeivel foglalkozó irodában. Régi ház, benne egy múzeális értékű (már üzemen kívüli) felvonó, első emelet, hosszú sor kint az ajtó előtt. Jó 20 percig senki nem jön ki... Az irodában elméletileg 10-től 14 óráig dolgoznak, 14 óra után jelezték, hogy nem tudnak fogadni több ERASMUS-os hallgatót. Jeleztük, hogy nem ERASMUS ösztöndíjjal vagyunk itt, ezért különös helyzeti előnyre tettünk szert. Miután a sorbanállókat egyként távozásra kérték, maradhattunk, fényképünket leadhattuk, hogy 2-3 hét múlva diákigazolványt kaphassunk. Innen szerzett információnk és magabiztosságunk birtokában elindultunk az MPK (Városi Közlekedési Vállalat) bérletpénztára felé, ahol a nemzetközi (ISIC) diákigazolványunk alapján válthatunk féláron bérletet a helyi tömegközlekedésre. Az utcán kígyózó sor megrettentett, így először inkább ebédelni mentünk a sorbanállás helyett, amiből már különben is jutott elég erre a napra.
A belváros egyik hangulatos tejbárjában válogathattunk helyi kedvenceink közül, ISIC igazolvánnyal 10% kedvezménnyel. Barszcz czerwony, Pierogi z mięsem, Pierogi russkie. Ezektől jóllakottan, lelkiekben felkészülve indultunk vissza a bérletpénztárhoz sorbaállni. Szerencsénkre ekkor már a sor vége csak a bejáratig ért el.
(Árak)
Türelmünkért cserébe azonnal villamosra szálltunk, majd mégegyre és mégegyre, végül busszal érkeztünk vissza a kollégiumba, ahol az adminisztráció ajtaja előtt még mindig álltak néhányan a sorban...
A kollégium alagsorában van egy "szertár", ahonnan lehet kérni "ezt-azt". Innen kaptunk ágynemű huzatot és olvasólámpákat az íróasztalra. Mindezt név bemondása után, természetesen ingyen. Végre beköltöztünk... végre elpakoltunk. Otthonról hozott elemózsiánkból még vacsorát készítettünk és a napunkat kiadós fürdés után mély alvással koronáztuk.

Reggel nagy nap volt... Elseje, az október elseje itt olyan, mint odahaza a szeptember elseje. Nem május... annál valamivel hűvösebb. Éjszaka/hajnalban esett az eső, vizes volt az út. Reggeliért a szomszádos Bányász-Kohász Akadémia udvarán keresztül a tegnapi utolsó buszmegállónk mellett található boltba és az előtte praktizáló pereceshez mentem. Jó pékárú, olcsón, kerek perec kávéval. Ez volt a reggeli, ami elindított bennünket rögtön az első vizsgánkra.
Csoportosan közlekedtünk a Grodzka utca 64-ig a magyar ösztöndíjasokkal. A várostérképet otthon felejtettem, de az óvárosban (tapasztalataim szerint) már egyre kevésbé van rá szükségem. Időben odaértünk, 10 órára a Lengyel Nyelv és Kultúra Központjába. Ezzel a tudattal olvastuk az ajtón a "menetrendet", miszerint az évnyitó 9.30-kor kezdődött. Az évnyitóhoz csatlakoztunk, melynek végén már osztották is ki a szintfelmérő feladatlapokat mindenkinek, vajon ki mennyire ismeri a lengyel nyelvet?
A fokozatosan nehezedő kérdéseket fokozatosan egyre kevésbé sikerült megválaszolni, de ez így van rendjén. Egy óra múlva már a szóbeli vizsgák kezdődtek, egy emelettel feljebb. Barátságos tanárok érdeklődtek felőlünk, velük beszélgettünk és szinte minden szavukat értettük. Eredmények, vagyis a csoportok beosztása és az első találkozó a csoportvezetőkkel másnap 10:30-kor.
Délre visszaértünk a kollégiumba, hogy kipróbáljuk a helyi "stołówka"-t. Terepszemle... Asztalok, székek, (eddig rendben) egy ablak a bejárat közelében, mögötte pénztárgép, mögötte szemüveges úr. Az ablak felett árak, ételek nevei, az ablaktól balra a napi menü. Hogy mit szeretnénk enni, nem érdekelte a pénztárost, csak azt, hogy mennyi złotyt fizetünk az ebédért. Adott érte 2 db 1x1,5 cm-es színes téglalapot, ami lehet, hogy a szükségállapot idejéből maradt meg, ezzel mentünk a terem másik végébe, ahol kezükben nagy kanállal polka menyecskék kiabálták, hogy "Proszę! Proszę bardzo!". Vázoltuk, hogy ebéd gyanánt mi az elképzelésünk, melyre éktelen kiabálással többször visszakérdeztek, hiszen a kért menü teljes megnevezését szerették volna tőlünk megtudni. Ennek akadálya az volt, hogy az egyes menük megnevezése a falon krétával több sorban volt megtalálható és nem ilyenkor nem rendelkezik a külföldi diák kellő magabiztossággal, hogy az egyes jelzőket hozzákösse a nekik megfelelő ételekhez. Tapasztalat: legközelebb vagy megjegyezzük a teljes falat, vagy leírjuk és megpróbáljuk a kívánságunknak megfelelő részeket felolvasni.
Délután pihentünk és poroszkáltunk a városban. Kerestünk Internet hozzáférést, hogy e-mailben röviden és "ekezet nelkul" megosszuk élményeinket azokkal, akik otthon aggódnak értünk.

Majd innen folytatom! Eszti felébredt!

2009. szeptember 28., hétfő

Irány Lengyelország!(?)

Kedves Olvasóm!
Mint az előző bejegyzésben látható vonatjegy másolata tanúsítja, kedden este indulunk Budapest-Keletiből Krakkóba. Igen, a cím végén van egy kérdőjel, vélhetően jogosan. Ugyanis egyszem hálókocsink (EuroNight) három vonattal fog utazni és kezdetben nem is Lengyelország irányába. A három vonat: Budapest-Berlin, Bécs-Varsó és Prága-Krakkó között közlekedik. Előbbi kettő utvonala Breclavnál találkozik, utóbbi kettőé pedig Bohumin állomásán.
Nem is írok többet, megyek inkább pakolni...
Talán még annyit, hogy ebben a blogban fognak megjelenni mindenkor aktuális helyzetjelentéseim. Igyexem továbbra is érdekesnek maradni és amint odaértünk, jelentkezem.
Üdvözlettel:
Jómagam :-)

2009. szeptember 23., szerda

Mert menni kell...

Erre rá vannak írva egyes fontosnak vélhető információk...
(kattints rá a többi részletért!)

2009. szeptember 15., kedd

1 tó körüli 1 kör befejezése (avagy: 3. nap)

A harmadik napon kicsit korábban indultunk.
Napi útvonalunk a következő volt:

Balatoni Kerékpártúra 3. nap nagyobb térképen való megjelenítése
Balatonakarattya - Siófok - Balatonföldvár - Fonyód

A reggeli ébredést Eszti részéről pakolás, részemről pedig intenzív boltkeresés követte, mely egy magaspartmegmászással párosult. Szerencsére odafent volt egy napfény ABC, ahol még volt két darab félszáraz furcsakalács és dobozoskakaó. Természetesen az ilyenkor feltétlenül szükséges hirtelen kalóriabevitel céljára stílusosan a Balaton szelet nevű csodaszert választottam.
A kezdeti feladatot (magaspartmegmászás) reggeli után kerékpárostól megismételtük.
A magasparton, fent élveztük néhány kilóméteren át a kilátást és - lényegét tekintve - legurultunk Siófokig. Itt néhány percet időztünk a hajóállomáson és utána újra a déli part tipikus környezetében találtuk magunkat. Egy sínpár, nyaralók, néhány keskeny köz, ami levisz a nádasig és utána még egyszer, meg mégegyszer...
Balatonföldváron tartottuk tervezett pihenőnket, a hajóállomás közelében, egy büfénél. Jellegzetes balatoni lángosunkat itt, közvetlenül a vízparton fogyasztottuk. További utunkon a kerékpárutakat a települések közigazgatási határában kicsit bizonytalan futásúnak tapasztaltuk. Rövid szakaszon, sűrűn döccenő pálya jelezte, hogy érdemben haladunk.
15 órakor már elértük a Fonyódi szabadstrandot és a vasútállomást.
Jól megérdemelt csapolt sörünk elfogyasztása után maradt még két óránk pihenésre, mielőtt az állomásra mentünk. Összefoglalva: Jól elfáradtunk, koszosak és büdösek voltunk, de nagyon megérte.
Tó körül, folyó mellett ezután is szívesen kerékpározom, a hely nem számít, mindegy, hogy hívják, csak víz legyen.

1 kör a tó körül - 2. nap

Második napunkra a feladat a Balatonfelvidék átszelése volt. Javarészt ismerős helyeken voltunk, de a terep még ismeretlen volt kerékpárutak oldaláról. Északi parti programunk az alábbiak szerint alakult:

Balatoni kerékpártúra 2. nap nagyobb térképen való megjelenítése
Badacsonytomaj - Balatonfüred - Balatonakarattya

Első célunk Balatonfüred volt, ahol pár napot már eltöltöttünk - nem éppen főszezonban - 2009 januárjában. Akkor találtuk a térképen jelzett pizzériát, melyet ismét felkerestünk, hiszen igencsak bevált. Általunk ajánlott étkek az étlapról: a Ravenna és a Főnök kedvence nevű pizzák.

Innen továbbhaladva a következő célunk az volt, hogy az északi partot elhagyjuk és elérjük a magaspartot, ahol egy kempinget kerestünk.
Akarattya, Bercsényi strand környékén találtuk meg a Szilfa Kempinget, ahol ezt az éjszakát töltöttük. Festői környezetben van, kelet felé tekintve a magaspart látható, nyugatra nézve hegesztőpajzs nélkül semmi, mert a lemenő nap víztükörről visszaverődő fénye elvakítja az embert.

Jó helyen van ez a kemping, annyira, hogy reggel 9-re a harmat már meg is száradt a sátrunkról. Egyetlen apró probléma a vizesblokk és a konyha állapota. Árban 5%-kal drágább itt a szállás, de a szolgáltatás, amit tartalmaz, nyomába sem ér az előző napi szállásunknak. Nagy hibája a magyar kempingeknek, hogy sokan gondolják azt, hogy kempingezni az igénytelenek sportja... Ebből következik, hogy kisebb befektetések hiányában a vállalkozók elesnek a nagyobb bevételektől.

1 kör a tó körül... 1. nap

Kedvenc utitársammal megállapítottuk, hogy erre a nyárra még nem volt elég a sátorozásból, ezért elhatároztuk, hogy lemegyünk a "Tengerhez", vagyis a Balatonhoz, kerékpárral és ha már úgyis ott vagyunk, megyünk egy kört. Szép volt, tó volt és még mindig az.
A túrát 3 naposra terveztük.
  • Kiindulási és végpont: Fonyód
  • Állomás az 1. nap végén: Badacsonytomaj, Tomaj Kemping
  • Állomás az 2. nap végén: Balatonakarattya, Szilfa Kemping
  • Utazás Pécstől Fonyódig: a MÁV-START Zrt. Pécs - Celldömölk járatával, ugyanígy vissza
Az 1. nap útvonala az alábbiak szerint alakult:

Balatoni kerékpártúra nagyobb térképen való megjelenítése
Fonyód (Vasútállomás) - Keszthely (pihenő) - Badacsonytomaj (Kemping)

A déli parton a nyaralók között vezetett kerékpárutunk. Hosszú utcákon gyorsan tudtunk haladni, emelkedő nem állt utunkba. Az első komolyabb szintemelkedés (kb. 3 méter) Fenékpusztánál volt, a Balaton és a Kis-Balaton között. Keszthely után már kicsit változatosabb tájon haladtunk keresztül, a Balaton partot elhagyva Szigliget helyett. Láttunk Mandulafákkal szegélyezett golfpályát, nyaralókat és bennük nyaralókat, szőlőskerteket és borospincéket. Délutánra Badacsonytomajba, a Tomaj Kempingbe érkeztünk, ahol sátrat vertünk.
Kiváló szálláshely, összevetve két héttel korábbi Svájci tapasztalatainkkal, szilárdan megállja a helyét európai viszonylatban. Ezen kívül különös előnye, hogy kifizethető az egyetemista számára is. Van egy "mindenttudó" büféje is, ahol sokféle friss meleg ételt készítenek ízletesen.

2009. július 20., hétfő

Nyilas Mihály, harmadik bé

Volt egyszer egy diák... és még ma is van sok...

A helyzet nem ennyire egyszerű. Színpadi mű az is, amiről most írok, történetesen musical. Ennek a műfajnak kifejezetten nagy rajongója vagyok, úgyhogy a Pécsi Szabadtéri Játékok keretein ezt az előadást vétek lett volna kihagyni. A Káptalan utcai színpadon játszották, rengeteg tehetséges színésszel és színésznek termett tehetséges gyermekekkel. A hely adottségait kiválóan kihasználták, tisztességes zenekari árkot alakítottak ki a színpad előterében.
A darabban a statikus és dinamikus elemek keveredtek, de előbbiek inkább erősítették a dinamizmust. Gördülékeny darab és ebben az esetben nem arra gondolok, hogy a dalok közben megmozdultak a bútorok és a gördülő székeken változtattak helyet a színészek, hanem Móricz regényében megjelenített rengeteg esemény rövid, szemléletes, de ugyanakkor részletes, kidolgozására.
Az írók, a rendező, a színészek és (végül, de nem utosó sorban) a díszlet elvitt Debrecenbe. Térben és időben, ott és akkor úgy éreztem magam, mintha magam is a Cívis Városban lennék.
Jobban nem is részletezném, kedvcsinálónak talán ennyi is elég. Az őszi évadban a Pécsi Nemzeti Színházban fogják játszani a darabot, nagyon megéri megnézni és várhatóan legalább akkora sikere volt/van/lesz, mint előző évben a Kölyök című musicalnek.
Lényeges:
Természetesen van címe is a darabnak, de a bejegyzés címéből és az író nevéből már rájöhetett az olvasó, hogy a "Légy jó mindhalálig"-ról van szó.
A darab "utórengése" újabb élményt jelent. Megtapasztalhatja az ember, milyen érzés a kötelező olvasmány emlékeit felnőtt fejjel feleleveníteni, újra értelmezni, átgondolni és ismét tanulni belőle...

2009. július 15., szerda

Anton Pavlovics

Most valami új... természetesen az eddigiekhez képest. Nem utazási beszámoló következik, hanem hétköznapi érdekesség. Mint a blogom kezdetekor írtam, ez is belefér. A témát gyakorta "Kultúra" címszó alatt szokás emlegetni, de nem kerülgetem sokáig a lényeget, színházról lesz szó.
A világot jelentő szabadtéri deszkákon zajló színvonalas, szórakoztató színházi ünnep, a Pécsi Szabadtéri Játékok kereteiben került megrendezésre Anton Pavlovics Csehov (Антон Павлович Чехов) életét bemutató "Rózsáim pompásan virágoznak"című színmű. Anton Pavlovics és a színésznő felesége, Olga Leonardovna Knipper levelezését Bodonyi József alkalmazta színpadra. Méghozzá egész pici színpadra, a Pécsi Horvát Színház pici színpadjára.
Györfi Anna és Vidákovics Szláven játszották, mitöbb tökéletesen megszemélyesítették a szereplőket. Két szereplő, egy színpad, egy díszlet... ebből ki lehet hozni akár négy helyszínt, vagy többet is, egy moszkvai színház teljes nézőterét, lombhullató fákat az őszi napfényben, fényes báltermeket, korabeli dolgozószobát, hálószobát, reggelt és éjszakát, férfit és nőt, szerelmet, szenvedést, életet és élni akarást és még sok mást... (Ezt a hivatásos színikritikusok majd eldöntik.) Véleményem szerint a színpadon megjelent színészek és a rendező mellett mindenképpen ki kell emelni Tresz Zsuzsanna látványtervező érdemeit. Nélküle hiába a nagyszerű színészi tehetség, az élmény közvetítésében az ő munkájának legalább ugyanakkora szerepe volt.

A mű a 2009-es őszi évadban marad műsoron a Horvát Színházban, akinek ezek után felkeltettem az érdeklődését, vagy szkeptikus az itt leírtakkal kapcsolatban, ajánlom, hogy tekintse meg a darabot.

2009. június 29., hétfő

Hajónapló - 8.nap és a ráadás...

Mivel a hetedik napról, mint utolsó előttiről írtam, joggal feltételezhető, hogy a 8. lesz az utolsó nap. Ez nem teljesen így sikerült, de olvasd végig és érteni fogod, hol van a "csel".
Korán keltünk, összepakoltunk, még vettünk ennivalót az útra, meg persze reggelire, megittunk az utolsó 3 az 1-ben kávénkat, majd elindultunk. A háziaknak kifizettük, amennyit kértek és utolsó alkalommal sétáltunk le a tengerpartra. Terveink szerint csak délután, 16:30-kor szálltunk volna buszra, addig strandolást terveztünk. Voltunk is a strandon, sok ember között a napsütésben. A tenger szinte alig hullámzott, az előző napokhoz képest feltűnően nyugodt volt.
A szemközti földnyelv felett láttunk gyülekezni egy-két termetesebb felhőt. Ennek a felhőtömegnek a sokszorosa várakozott a hegyek mögött, melyek irányából néha észrevehető szél fújt. Ez a strandolók kedvét nem tudta elvenni, de ránk, hátizsákos turistákra fenyegető veszélyt jelentett. Ekkor úgy döntöttünk, hogy összepakolunk és elindulunk a három órával korábbi busszal, fél 2-kor Rijekába.
Félelmünk beigazolódott. Miután felszálltunk a buszra, elkezdett esni az eső és a tengerparton tovább észak-északnyugyati irányban többször tapasztaltuk ugyanezt.
Három és fél óra múlva ismét Rijekában voltunk. Csomagmegőrző a vasútállomáson, utána kávé ott, ahol odafelé is ittunk és séta. Hosszú tengerpari (ill. kikötői) séta. Néhány fényképet sikerült készíteni a városról, de törekedtem rá, hogy lehetőleg ne olyanokat, amilyenek már vannak. Rövidesen láthatók lesznek a honlapomon.
Késő estig sétáltunk és üldögéltünk a tengerparton, padokon, mólón, sétáló utcában. Éjjel 11-kor visszamentünk a vasútállomásra és vártunk. A vonatunk már bent állt, de az indulásig még bőven volt idő. Ekkor kezdődött el a kilencedik nap, melynek 20. percében elindultunk, újra át a hegyeken, Zágráb felé.
Zágrábban hajnali fél 5-kor egy kávé autómatába bedobtuk a maradék helyi valutánkat (3 kuna) és ketten ittunk egy capuccinot. Innen már magyar vonattal mentünk tovább. A helyfoglalásunk persze nem volt kitéve a kocsiba, de a szomszéd fülkében volt helyünk. A táj már egyre inkább ismerőssé vált, egyre jobban hasonlított a hazaihoz. Gyékényes, határállomás, útlevél és vámvizsgálat, utána leszállhattunk a vonatról.
A többi már nem volt nagy élmény, vonattal utazni Szombathely-Pécs viszonylatban egyáltalán nem az...
Tapasztalataimról, még valamikor fogok írni és a képek is fent lesznek az oldalon. Továbbra is érdemes olvasni!

2009. június 28., vasárnap

Hajónapló - 7. nap

Ez az utolsó előtti... Furcsa érzés ráeszmélni, hogy már csak kevés tiszta ruha maradt a szekrényben.
Az előző nap fáradalmait pihentük ki délelőtt. Délutánra nagy strandolást terveztünk, de be kellett érnünk kicsivel. A sós víz egyszerűen csak hideg volt, a nap szépen sütött, melegítette a partot, de közbeszólt az édes víz. Az a friss víz, ami fentről, a levegőn át hull a talajra, igen, az a víz, amit máshol "eső" néven szoktak emlegetni.
1-2 óra múlva újra volt napsütés, de ez már alacsonyabbról érkezett. Szép volt, jó volt, lényeg, hogy fázni nem kellett.
Este gasztronómiai élményben volt részünk, egy helyi étteremben ettünk helyben grillezett "čevapčiči"-t, hozzá pedig kedvenc horvát sörünket fogyasztottuk. Ezt követően - a közeli búcsúzás tudatában - éjszakába nyúlóan igyekeztünk betelni a tenger és a tengerpart látványával...

2009. június 26., péntek

Hajónapló - 6. nap

Ma sétaltunk. Ha valaki egy nemzeti park közelében tölti a szabadságát - véleményem szerint - súlyos vétket követ el, ha nem mutat hajlandóságot a természet szépségének csodálatára. Tehát összepakoltunk és nekivágtunk a hegyeknek. 700 méteres magasságba sétáltunk felfelé, még a Paklenica Nemzeti Parkon kivül, olyan turistautakon amerre a madár is csak kétheti hidegélelemmel jár. Közben láttuk a tengert, szigeteket, hegycsúcsokat és a semmi közepén kőből és betonból épült házakat. Némelyik közülük egyértelműen lakatlan volt, de akadt közöttük takaros, jó állapotú is. Utak hiányában felmerült a kérdés: az új tetőcserepeket szamárháton vitték fel a hegyre?

Már a park területén belül, egy kies hegygerincen túl hosszú, kavicsos gyalogúton ereszkedtünk le a 350 m magasságú völgytalpra, ahol hideg, tiszta karsztforrás várt bennünket a patakparti fák árnyékában. Utunkat a Velika Paklenica szurdokvölgyben folytattuk lefelé, a park bejáratához.
Fényképek a nemzeti parkról megtalálhatók a galériák között. Ezek 2 évvel ezelőtt készültek, az új képeket 1-2 héten belül feltöltöm a honlapomra.
Nap végére kellemesen elfáradtunk. Hamarosan indulunk haza.. Otthon még kiegészítem ezeket a bejegyzéseket, úgyhogy tovabbra is érdemes lesz olvasni a blogot.

2009. június 25., csütörtök

Hajónapló - 5. nap

Eljött a "jó idő". Enyhe szél fújt, de sütött a nap. A reggelt a korabbiakhoz képest később tartottuk meg, ami azt jelenti, hogy kb. fél 10-kor keltünk. Romantikus reggelinkhez a helyi piacon zamatos barackot és a mellette lévő pékségben tisztességes méretű fánkokat vettünk. Ezeket a tengerparton, a mólóról lábat lógatva fogyasztottuk. Hátunkat sütötte a nap, arcunkat a tenger felől fújó szél hűtötte.

Délutan lementünk a partra, olyan céllal, amiért jo időben a tengerparton fekszenek az emberek. Nem gondoltunk arra, hogy vízbe is megyünk, ennek ellenére azon kevesek közé tartozom, aki ezen a napon megmártózott az igen hideg sós vízben. Esztim beérte a napfürdőzéssel, mar amennyire a napozást a felhők engedték.
Naplemente után a parton szemléltük az egyre változatosabbá való éjszakai életet és a Holdnak a felhők mögött és a tenger mélyén eltűnő vékony sarlóját...

2009. június 24., szerda

Hajónapló - 3-4. nap

Hétfő. A szél megmaradt, a felhők gyakran váltották egymást az égbolton. Eső mar nem volt, úgy, ahogy napfény sem.

A falu és a tengerpart újbóli felfedezésével töltöttük a napot. Séta, főzés, üldögélés a parton. Késő délutánra, mintha már jobb idő lett volna, időnként előbújt a nap, a szél is kicsit csendesedett, de az is lehet, hogy csak hozzászoktunk...
Kedden arra ébredtünk, hogy nem fúj a szél. Alig volt valami légmozgás, ami elvihette volna azt a vastag felhőtakarót a napfény útjából.
Délelőtt zöldségesnél voltunk és vettünk nagyon finom fehér kenyeret. A faluban van élet! A bazároknál pakolnak, az éttermek elött egyre több a napernyő és előbújtak a turisták is.
Ezen a délutánon elsétaltunk egy helyi nevezetességhez, ami egy 16. századi erőd tengerparti maradványa. Végre ehettünk az erkélyen, élveztük a napsütést és lementünk a strandra is. A tenger errefelé még rettentő hideg, igy többnyire a parton maradtunk.
Este az erkélyről néztük a megszelídült hullámokat, a naplementét és vele szemben a sötét felhőkre vetített szivárványt.

Folyt. köv. http://muszy.try.hu/

2009. június 22., hétfő

Hajónapló - 2.nap

Egész éjjel erősen fújt a szél és ma sem csillapodott. Reggel 8-kor keltünk és beszerző körútra indultunk a faluba. A piacon sok zöldséget vettünk, egyéb élelmiszereket a központi téren lévő boltban és érdeklődtünk a buszok menetrendje felől.

Nem sokkal az utan, hogy visszaértünk szállásunkra, ismét esni kezdett az eső. Főztünk, ettünk és vártuk a jobb időt. El is jött! Strandolásra még nem volt alkalmas, de arra jo volt, hogy megnézzük Zadar városát.
A menetrend szerinti 13:15-nél kicsit korábban érkezett a busz és a hivatalos 1 óra menetidőbe belefért, hogy Zadar külvárosában a busz még 350 litert tankolt. Az (egyébként nem túl elegáns) autóbusz- és vasút- állomások mellett egy hipermarketben vettünk várostérképet és felkerestük az óvárost. Sok szép épületet, hangulatos utcákat, sikátorokat és rengeteg hajót láttunk. Ha a tegnapi Rijekai séta megérdemel egy külön galériát, akkor a mai nap is. Elmesélni nehéz lenne, inkabb töltök fel képeket, ha hazaértünk. A városnézést "heti" jellegű nagybevásárlással zártuk. Buszunk 21:28-kor, 13perc késéssel indult visszafelé.
Zadarban kellemes volt az idő, de Starigradban a szél továbbra is erősen fújt.
Elfáradtunk... Ez volt a második nap.

2009. június 21., vasárnap

Hajónapló - 1. nap

Vonatunk Pécsről 12 perc késéssel indult. Barcsról hosszabb pihenő után indult tovább és 21:15-re értünk Gyékényesre, a menetrend szerinti 20:46 helyett.

Itt az a hír fogadott bennünket, hogy a vonat, amivel Zágrábig megyünk, 40percet késik.
Annyit nem késett, csak 30-at. A határellenőrzés, viszont igencsak elhúzódott. A horvát határőrök bélyegeztek az útlevelünkbe.

Koprivnica állomáson ráeszméltünk, hogy már Zágrábban kellene lennünk...

Megérkeztünk Zágrábba, szerencsére még egy óra előtt. Így elértük a Rijekai vonatot, amihez 2 magyar kocsit is hozzákapcsoltak abból a szerelvényből, amivel érkeztünk. Körülnézni nem volt időnk, 1:10-kor (végre) pontosan indultunk tovább. És elkezdődött az első nap.

További utunkon igyekeztünk aludni, mert a tengerparti szerpentin szakaszra "csodálkozást" terveztünk. A Nagy-Kapella hegyei között ért bennünket a hajnal. Lassan ereszkedtünk lefelé és egyre többet láttunk Rijeka éjszakai fényeiből. Az állomásra érve gyönyörú reggel, pezsgő élet, 30 perc késés és tömény fékszag fogadott.
Miután megtaláltuk a buszállomást és sikerült jegyet vennünk, kivettünk egy akkora csomagmegőrző szekrényt, amibe mindkettőnk hátízsákja befért. Volt másfél óránk, amit kellemes városnéző sétával töltöttünk. Készítettem fényképeket a mediterrán hangulatot árasztó barokk építészetről, kikötőkről és sok másról. Lehet, hogy lesz belőle egy külön galéria a honlapomon. Vettünk frissen sült bureket a helyi piacon és kávéztunk egy kellemes helyen. Csak az időjárás nem volt még teljesen idilli. Borult lett és csendesen cseperészni kezdett.
8:30-kor buszra szálltunk és 9-kor már indultunk is. A következö 180 km-en balra: hegyek, jobbra: hullámzó víz és kisebb-nagyobb szigetek sora, minden oldalról: eső.
Starigradban leszálltunk, utunkat kb. 200 méter sétával, a hegyek felé folytattuk, hogy találkozzunk Koicékkal és elfoglaljuk szállásunkat. Eddig csak jó tapasztalataink vannak. Kedves emberek, óriási apartman, gyönyörű táj, de az időjárás még nem az igazi.
Egész nagy vihar lett, hatalmas villámlással. Fáradtak voltunk, így kimondottan jól eset a zuhanyzás és egy kis alvás.
Este 8 körül elállt az eső, felébredtünk és sétáltunk a parton meg a faluban.

Éjszaka erős szél fújt, a továbbiak, pedig a következő nap eseményeihez tartoznak.

Http://muszy.try.hu/