2009. június 29., hétfő

Hajónapló - 8.nap és a ráadás...

Mivel a hetedik napról, mint utolsó előttiről írtam, joggal feltételezhető, hogy a 8. lesz az utolsó nap. Ez nem teljesen így sikerült, de olvasd végig és érteni fogod, hol van a "csel".
Korán keltünk, összepakoltunk, még vettünk ennivalót az útra, meg persze reggelire, megittunk az utolsó 3 az 1-ben kávénkat, majd elindultunk. A háziaknak kifizettük, amennyit kértek és utolsó alkalommal sétáltunk le a tengerpartra. Terveink szerint csak délután, 16:30-kor szálltunk volna buszra, addig strandolást terveztünk. Voltunk is a strandon, sok ember között a napsütésben. A tenger szinte alig hullámzott, az előző napokhoz képest feltűnően nyugodt volt.
A szemközti földnyelv felett láttunk gyülekezni egy-két termetesebb felhőt. Ennek a felhőtömegnek a sokszorosa várakozott a hegyek mögött, melyek irányából néha észrevehető szél fújt. Ez a strandolók kedvét nem tudta elvenni, de ránk, hátizsákos turistákra fenyegető veszélyt jelentett. Ekkor úgy döntöttünk, hogy összepakolunk és elindulunk a három órával korábbi busszal, fél 2-kor Rijekába.
Félelmünk beigazolódott. Miután felszálltunk a buszra, elkezdett esni az eső és a tengerparton tovább észak-északnyugyati irányban többször tapasztaltuk ugyanezt.
Három és fél óra múlva ismét Rijekában voltunk. Csomagmegőrző a vasútállomáson, utána kávé ott, ahol odafelé is ittunk és séta. Hosszú tengerpari (ill. kikötői) séta. Néhány fényképet sikerült készíteni a városról, de törekedtem rá, hogy lehetőleg ne olyanokat, amilyenek már vannak. Rövidesen láthatók lesznek a honlapomon.
Késő estig sétáltunk és üldögéltünk a tengerparton, padokon, mólón, sétáló utcában. Éjjel 11-kor visszamentünk a vasútállomásra és vártunk. A vonatunk már bent állt, de az indulásig még bőven volt idő. Ekkor kezdődött el a kilencedik nap, melynek 20. percében elindultunk, újra át a hegyeken, Zágráb felé.
Zágrábban hajnali fél 5-kor egy kávé autómatába bedobtuk a maradék helyi valutánkat (3 kuna) és ketten ittunk egy capuccinot. Innen már magyar vonattal mentünk tovább. A helyfoglalásunk persze nem volt kitéve a kocsiba, de a szomszéd fülkében volt helyünk. A táj már egyre inkább ismerőssé vált, egyre jobban hasonlított a hazaihoz. Gyékényes, határállomás, útlevél és vámvizsgálat, utána leszállhattunk a vonatról.
A többi már nem volt nagy élmény, vonattal utazni Szombathely-Pécs viszonylatban egyáltalán nem az...
Tapasztalataimról, még valamikor fogok írni és a képek is fent lesznek az oldalon. Továbbra is érdemes olvasni!

2009. június 28., vasárnap

Hajónapló - 7. nap

Ez az utolsó előtti... Furcsa érzés ráeszmélni, hogy már csak kevés tiszta ruha maradt a szekrényben.
Az előző nap fáradalmait pihentük ki délelőtt. Délutánra nagy strandolást terveztünk, de be kellett érnünk kicsivel. A sós víz egyszerűen csak hideg volt, a nap szépen sütött, melegítette a partot, de közbeszólt az édes víz. Az a friss víz, ami fentről, a levegőn át hull a talajra, igen, az a víz, amit máshol "eső" néven szoktak emlegetni.
1-2 óra múlva újra volt napsütés, de ez már alacsonyabbról érkezett. Szép volt, jó volt, lényeg, hogy fázni nem kellett.
Este gasztronómiai élményben volt részünk, egy helyi étteremben ettünk helyben grillezett "čevapčiči"-t, hozzá pedig kedvenc horvát sörünket fogyasztottuk. Ezt követően - a közeli búcsúzás tudatában - éjszakába nyúlóan igyekeztünk betelni a tenger és a tengerpart látványával...

2009. június 26., péntek

Hajónapló - 6. nap

Ma sétaltunk. Ha valaki egy nemzeti park közelében tölti a szabadságát - véleményem szerint - súlyos vétket követ el, ha nem mutat hajlandóságot a természet szépségének csodálatára. Tehát összepakoltunk és nekivágtunk a hegyeknek. 700 méteres magasságba sétáltunk felfelé, még a Paklenica Nemzeti Parkon kivül, olyan turistautakon amerre a madár is csak kétheti hidegélelemmel jár. Közben láttuk a tengert, szigeteket, hegycsúcsokat és a semmi közepén kőből és betonból épült házakat. Némelyik közülük egyértelműen lakatlan volt, de akadt közöttük takaros, jó állapotú is. Utak hiányában felmerült a kérdés: az új tetőcserepeket szamárháton vitték fel a hegyre?

Már a park területén belül, egy kies hegygerincen túl hosszú, kavicsos gyalogúton ereszkedtünk le a 350 m magasságú völgytalpra, ahol hideg, tiszta karsztforrás várt bennünket a patakparti fák árnyékában. Utunkat a Velika Paklenica szurdokvölgyben folytattuk lefelé, a park bejáratához.
Fényképek a nemzeti parkról megtalálhatók a galériák között. Ezek 2 évvel ezelőtt készültek, az új képeket 1-2 héten belül feltöltöm a honlapomra.
Nap végére kellemesen elfáradtunk. Hamarosan indulunk haza.. Otthon még kiegészítem ezeket a bejegyzéseket, úgyhogy tovabbra is érdemes lesz olvasni a blogot.

2009. június 25., csütörtök

Hajónapló - 5. nap

Eljött a "jó idő". Enyhe szél fújt, de sütött a nap. A reggelt a korabbiakhoz képest később tartottuk meg, ami azt jelenti, hogy kb. fél 10-kor keltünk. Romantikus reggelinkhez a helyi piacon zamatos barackot és a mellette lévő pékségben tisztességes méretű fánkokat vettünk. Ezeket a tengerparton, a mólóról lábat lógatva fogyasztottuk. Hátunkat sütötte a nap, arcunkat a tenger felől fújó szél hűtötte.

Délutan lementünk a partra, olyan céllal, amiért jo időben a tengerparton fekszenek az emberek. Nem gondoltunk arra, hogy vízbe is megyünk, ennek ellenére azon kevesek közé tartozom, aki ezen a napon megmártózott az igen hideg sós vízben. Esztim beérte a napfürdőzéssel, mar amennyire a napozást a felhők engedték.
Naplemente után a parton szemléltük az egyre változatosabbá való éjszakai életet és a Holdnak a felhők mögött és a tenger mélyén eltűnő vékony sarlóját...

2009. június 24., szerda

Hajónapló - 3-4. nap

Hétfő. A szél megmaradt, a felhők gyakran váltották egymást az égbolton. Eső mar nem volt, úgy, ahogy napfény sem.

A falu és a tengerpart újbóli felfedezésével töltöttük a napot. Séta, főzés, üldögélés a parton. Késő délutánra, mintha már jobb idő lett volna, időnként előbújt a nap, a szél is kicsit csendesedett, de az is lehet, hogy csak hozzászoktunk...
Kedden arra ébredtünk, hogy nem fúj a szél. Alig volt valami légmozgás, ami elvihette volna azt a vastag felhőtakarót a napfény útjából.
Délelőtt zöldségesnél voltunk és vettünk nagyon finom fehér kenyeret. A faluban van élet! A bazároknál pakolnak, az éttermek elött egyre több a napernyő és előbújtak a turisták is.
Ezen a délutánon elsétaltunk egy helyi nevezetességhez, ami egy 16. századi erőd tengerparti maradványa. Végre ehettünk az erkélyen, élveztük a napsütést és lementünk a strandra is. A tenger errefelé még rettentő hideg, igy többnyire a parton maradtunk.
Este az erkélyről néztük a megszelídült hullámokat, a naplementét és vele szemben a sötét felhőkre vetített szivárványt.

Folyt. köv. http://muszy.try.hu/

2009. június 22., hétfő

Hajónapló - 2.nap

Egész éjjel erősen fújt a szél és ma sem csillapodott. Reggel 8-kor keltünk és beszerző körútra indultunk a faluba. A piacon sok zöldséget vettünk, egyéb élelmiszereket a központi téren lévő boltban és érdeklődtünk a buszok menetrendje felől.

Nem sokkal az utan, hogy visszaértünk szállásunkra, ismét esni kezdett az eső. Főztünk, ettünk és vártuk a jobb időt. El is jött! Strandolásra még nem volt alkalmas, de arra jo volt, hogy megnézzük Zadar városát.
A menetrend szerinti 13:15-nél kicsit korábban érkezett a busz és a hivatalos 1 óra menetidőbe belefért, hogy Zadar külvárosában a busz még 350 litert tankolt. Az (egyébként nem túl elegáns) autóbusz- és vasút- állomások mellett egy hipermarketben vettünk várostérképet és felkerestük az óvárost. Sok szép épületet, hangulatos utcákat, sikátorokat és rengeteg hajót láttunk. Ha a tegnapi Rijekai séta megérdemel egy külön galériát, akkor a mai nap is. Elmesélni nehéz lenne, inkabb töltök fel képeket, ha hazaértünk. A városnézést "heti" jellegű nagybevásárlással zártuk. Buszunk 21:28-kor, 13perc késéssel indult visszafelé.
Zadarban kellemes volt az idő, de Starigradban a szél továbbra is erősen fújt.
Elfáradtunk... Ez volt a második nap.

2009. június 21., vasárnap

Hajónapló - 1. nap

Vonatunk Pécsről 12 perc késéssel indult. Barcsról hosszabb pihenő után indult tovább és 21:15-re értünk Gyékényesre, a menetrend szerinti 20:46 helyett.

Itt az a hír fogadott bennünket, hogy a vonat, amivel Zágrábig megyünk, 40percet késik.
Annyit nem késett, csak 30-at. A határellenőrzés, viszont igencsak elhúzódott. A horvát határőrök bélyegeztek az útlevelünkbe.

Koprivnica állomáson ráeszméltünk, hogy már Zágrábban kellene lennünk...

Megérkeztünk Zágrábba, szerencsére még egy óra előtt. Így elértük a Rijekai vonatot, amihez 2 magyar kocsit is hozzákapcsoltak abból a szerelvényből, amivel érkeztünk. Körülnézni nem volt időnk, 1:10-kor (végre) pontosan indultunk tovább. És elkezdődött az első nap.

További utunkon igyekeztünk aludni, mert a tengerparti szerpentin szakaszra "csodálkozást" terveztünk. A Nagy-Kapella hegyei között ért bennünket a hajnal. Lassan ereszkedtünk lefelé és egyre többet láttunk Rijeka éjszakai fényeiből. Az állomásra érve gyönyörú reggel, pezsgő élet, 30 perc késés és tömény fékszag fogadott.
Miután megtaláltuk a buszállomást és sikerült jegyet vennünk, kivettünk egy akkora csomagmegőrző szekrényt, amibe mindkettőnk hátízsákja befért. Volt másfél óránk, amit kellemes városnéző sétával töltöttünk. Készítettem fényképeket a mediterrán hangulatot árasztó barokk építészetről, kikötőkről és sok másról. Lehet, hogy lesz belőle egy külön galéria a honlapomon. Vettünk frissen sült bureket a helyi piacon és kávéztunk egy kellemes helyen. Csak az időjárás nem volt még teljesen idilli. Borult lett és csendesen cseperészni kezdett.
8:30-kor buszra szálltunk és 9-kor már indultunk is. A következö 180 km-en balra: hegyek, jobbra: hullámzó víz és kisebb-nagyobb szigetek sora, minden oldalról: eső.
Starigradban leszálltunk, utunkat kb. 200 méter sétával, a hegyek felé folytattuk, hogy találkozzunk Koicékkal és elfoglaljuk szállásunkat. Eddig csak jó tapasztalataink vannak. Kedves emberek, óriási apartman, gyönyörű táj, de az időjárás még nem az igazi.
Egész nagy vihar lett, hatalmas villámlással. Fáradtak voltunk, így kimondottan jól eset a zuhanyzás és egy kis alvás.
Este 8 körül elállt az eső, felébredtünk és sétáltunk a parton meg a faluban.

Éjszaka erős szél fújt, a továbbiak, pedig a következő nap eseményeihez tartoznak.

Http://muszy.try.hu/

2009. június 19., péntek

Hajónapló - "Nulladik nap", indulás előtt

Kedves olvasó!

Az előző bekezdés közzétételétől már eltelt némi idő, azzal, hogy megszervezzük az utazást és megvegyük a jegyeket, a valutát, stb. Az előkészületekkel kapcsolatos élményeket szeretném megosztani.

Ha vonattal utazol külföldre Magyarországról, fontos, hogy a menetjegy megvásárlására kb. annyi időt szánj, amennyi az utazás időtartama! Ez nem túlzás. Nem az a baj, hogy a MÁV-START Zrt. pénztáraiban kézzel írják a menetjegyeket, hanem főként az, hogy a nemzetközi vasúti menetrendben megtalált viszonylatokra a magyar vasút nehezen kap jegyeket. A pécsi állomáson Pécs - Rijeka - Pécs menetjegy megvásárlásához !CSAK! 45 percre volt szükség.

Hátizsákos utazás esetén nem visszük a fél háztartást, természetesen csak a legszükségesebb. dolgokat. FONTOS, hogy a napvédő krém ne maradjon otthon! Véleményem szerint az ember bőre mindegy, milyen színű, amíg nem egyezik meg az égési sérülés bármilyen megnyilvánulásával.

Este indulunk Zágráb felé. Még nem tudom, hogy mennyire lesz Internet használati lehetőség Starigradban, ha lesz, már hamarabb írok új bejegyzéseket, küldök képeket, ellenkező esetben, később, itthonról.

Figyelem! minden bejegyzáshez várom a kommetárokat!
Addig is: http://muszy.try.hu/

2009. június 16., kedd

Hajónapló, első előtti rész

Utazás...
Mikor valaki utazik, hasznos lehet, ha élményeit naplóba jegyzeteli... Magam is így döntöttem, tehát következő utazásomról írok ide egy "Hajónaplót". Ez a bejegyzés képezi a napló első előtti részét és tartalmazza az előkészületek tanúságait.

Esztivel ketten utazunk, mint általában.
Az utazás adatai:
  • Célpont: Starigrad Paklenica, Észak-Dalmácia, Horvátország (lásd a térképet)

Nagyobb térképre váltás

  • Utazás: Vonattal és autóbusszal
  • Útvonal: Pécs - Gyékényes - Zágráb - Rijeka (Vonattal) Rijeka - Starigrad Paklenica (autóbusszal) Ugyanez visszafelé.
  • Tervezett indulás: 2009. 06. 19 - 18:50, Érkezés: 2009. 06. 20 - 12:31
  • Visszafelé indulás: 2009. 06. 27 - 17:02, Érkezés: 2009. 06. 28 - 8:56
Valószínű nem lesz mindennap friss az úti beszámoló, az egyes bejegyzések várhatóan egy hét késéssel fognak megjelenni, de ekkor minden nap lesz valami új!

muszy.try.hu !

2009. június 9., kedd

Lesz egy webnapló

Elindult a blogom (?) ...
Nem tudom, még mekkora sikere lesz, de majd igyexem fejleszteni, mint a honlapom!

Ezen a helyen szeretnék beszámolni utazásaimról, szeretnék megosztani képeket, szeretnék hétköznapi történések érdekességeiről írni. Remélem minél többen fogják olvasni és lesznek hozzászólások is.