2009. október 29., csütörtök

Színes őszi világ

Szeretem ezt az évszakot. igaz, hogy amikor még odahaza 10°C-t mutat a hőmérő, itt ennek az értéknek csak a feléig kúszik fel a higanyszál. Miért szeretem? Mert színes, nincs meleg, éa ha az ember tisztességesen, de még kényelmesen felőltözik, nem is fázik. Kicsit szürke errefelé az idő. Néhány napja nem volt kék az ég, de talán a tengerparton az lesz. Ez az egy szín hiányzik, amiért - lényegében talán kissé - kárpótol a szürke változatossága.
Sárga, aranyló és rozsdavörös színek, mellette a telt élénkzöld és a fekete zsíros földből emelkedő nyírfák fehér törzse.
Szerencsés vagyok, hogy ezt látom az ablakból. Ugyanez látható képekben is ezen a linken.

Tiszta udvar, rendes ház

Szeretem ezt a várost... Van neki hangulata. Eddig nem találkoztam még olyan emberrel, aki már látta Krakkót és azt mondta volna, hogy nem szeretne egyszer visszatérni ide. Látogatóba, turistaként, vagy bármi más módon.
Vigyáznak erre a városra. Rendben tartják a parkokat, közterületeket. Minden reggel látok több csoportot, akik a megfelelő (?) eszközökkel a parkok karbantartásával kapcsolatban ténykednek. Vagy virágot ültetnek tavaszra, vagy sövényt, facsemetéket cipelnek, hogy mire az öreg fákat kivágják, legyen ami árnyékot adjon, vagy éppen a leveleket söprik, gereblyézik és gyűjtik hólapáttal. Minden nagyon rendben van. Viszonylag nagy a zöld felületek aránya, sok park van, rendezett a folyópart.
Egyik este a Visztula partján szálltam le a villamosról. Miután az elhaladt, csak meredten néztem a sínek felé, a jármű menetirányába és láttam... nem láttam... Az út közepén, a járdaszigeten álltam, tőlem balra a villamos, jobbra az autók, teherautók indultak el, láttam... nem láttam. Ezzel egyidőben erősen köhögnöm kellett, hiszen akkora adag port nyeltem, amit, ha megfelelően kezelnek, egy kisebb méretű vályogtégla fele kijön belőle.
A fák bírják. Nem szeretik, de még bírják. Ahol nem az aszfaltban halada a villamospálya, ott szép a gyep. A sínek között a por hamar ülepedik és nem kell sokáig várni, hogy talaj keletkezzen ott, amelyen a fűfélék már megélnek. Azok is megkötik a port, de elhalnak. Valahogy úgy, mint amikor a löszről meséltek nekünk az egyetemen. Így lehet, mert a sín koronája itt fehér. Szabadszemmel látható, amit a villamos kereke maga örli finomabbra a rá hulló törmeléket.
Tiszta a város. Szerencsére vannak szemetesek az utcán, a parkokban, ha szükségem van rá, mindig találok. Más is megtalálja (általában). Vannak szelektív kukák is, természetesen nem mindenhol, de a kollégiumból nagyon hiányoznak. Funkciójuk fontos. Fontos, hogy elférjen minden hulladék. Érkezésem napján tapasztaltam, hogy például a virágbolt elszáradt vágottvirágokból álló hulladékának milyen jó helye is van abban a sárga konténerben, amire azt írják: PLASTIKI.
Sokan dolgoznak az utcán, akik nem söprögetnek, máshogy kűzdenek a megélhetésért. (Nem csak) Diákmunkában a szórólap osztás megszokott, gyakori dolog. A forgalmasabb gyalogátkelőknél több szórólap is kerülhet a kezünkbe, ha nem figyelünk oda. A szemetesek ilyen helyeken általában tele vannak és ugyanezen oknál fogva nem véletlen, hogy az járókelő néha bokáig gázol a szemétben. Ráadásul a sem a természet, sem az ember nem biztosítja ezeknek a színes, fényes papíroknak az újrahasznosítását, vagy lebontását.
Gyönyörű város Krakkó. Gyönyörű épületekkel, kedves emberekkel, rengeteg diákkal és még sokkal, sokkal több turistával. Kiváló tömegközlekedési rendszere van. A járatok kihasználtsága optimálisnak mondható, az egész várost lefedő hálózata van, így mindenhová el lehet vele jutni. A széles utak közepén nem ritka, hogy járdasziget helyett fák, bokrok, sőt néhol egész kis park is található. A széles úthoz, pedig széles járda tartozik, ahol egyszerre sok ember kényelmesen sétálhatna, ha nem a személygépkocsik parkolójának célját szolgálnák egytől egyig. A járdák kihasználtsága ezáltal maximális. Van kerékpárút, van kerékpárkölcsönzési lehetőség, de a kerékpáros közlekedés kevésbé népszerű errefelé, bár itt is vannak úttörők...
Szép város, virágzó közpkori és jelenkori kultúrával, egyetemmel. Öröm itt élni. Nagyon hasonlít ahhoz, amit korábban megszoktam, de legalább ennyire más is. Fontos, hogy amit itt leírtam, (és még sok más, ami ezúttal kimaradt) mind hozzá tartozik a városhoz, annak ellenére, hogy nem szerepel képeslapokon és színes albumokban...

2009. október 24., szombat

A moszkvai gyors, egy "kisváros" és a hulló csapadék

Megint hosszabb idő telt el, anélkül, hogy írtam volna... (magam is felismerem). Mivel a hétvégeket szertejük tartalmasan eltölteni, ismét van miről mesélnem. Szombaton (10.24) hajnalban keltünk, természetesen azért, hogy vonatra szálljunk. A reggeli közlekedés, a pályaudvarig véletlenszerű volt, de sietni nem kellett. Előző nap néhány villamosnak és autóbusznak ideiglenesen változott a menetrendje út/közmű felújítás/karbantartás miatt, de csak azoké a járatoké változot, amelyeket általában használni szoktunk. A szükséges hajnali ébresztő és a helyi közlekedés állapota késztetett arra, hogy a vonatjegyeket előző este megvegyem.
Reggel 6.10-kor elindult a vonatunk Moszkva felé, ahová másnap 14.25-körül érkezett. Aznap Kielcében szálltunk le, két órával indulás után.
Kielce egy barátságos kisváros. Ezzel a lendülettel mondhatom, hogy Debrecen is kisváros, hiszen Hajdú-Bihar megye és Świętokrzyskie vajdaság székhelyei közel azonos népességszámmal rendelkeznek. Szinte haladéktalanul hozzákezdtünk kedvenc elfoglaltságunk folytatásához, a városnézéshez. Ez egy komoly sport, és minden komoly sporthoz komoly eszközökre van szükség, melyek némelyikének ekkor hiányában voltunk. Krakkóban nem lehetett kapni Kielcéről térképet és szervezetünk - a korai órára tekintettel - egy kávé hiányát jelezte.
Mire végre utóbbit pótolni tudtuk, még nem volt nyitva könyvesbolt, ezért tájékozódáshoz távolbanéző képességünket és orrunk irányát használtuk. Ezen navigációs eszközök vezettek minket a várba, az egykori püspöki rezidenciába, ahol ma a helyi Nemzeti Núzeum található. Ugyanitt volt szerencsének megtekinteni a székesegyházat, kívülről, belülről.
A múzeum első látogatói voltunk aznap, Lengyelország történelméből okultunk vizuális úton és átélhettük egy szeletét az igazi lengyel nemzeti öntudatnak. Méltán lehet valaki büszke arra, hogy lengyel.
Kapcsolódott a múzeumhoz egy kiállítás, a lengyel festészetről, melyet eredeti szándékaink szerint "későbbre halasztottunk volna," de mivel a múzeumi tárlatban szereplő festmények még a festészetet kevésbé kedvelő magunkfajtát is lenyűgözték, megnéztük. Aznap a galériába a belépes díjtalan volt. A helyszínen két órát töltöttünk el, mindezt - lengyel diákigazolvánnyal - féláron, (átszámítva) 192 és 210 forint közötti belépődíj ellenében. (Vajon Magyarországon is ennyire fontos, hogy a tanulók a kultúrális javakhoz könnyebben hozzáférjenek?)
Ezután visszatértünk a város - igen hosszú, Henrik Sienkiewiczről elnevezett - sétáló utcájára, ahol már nyitva volt a könyvesbolt és már a hajnali kósza lelkeken kívül is sétáltak emberek. Már térképpel kezünkben tekintettük meg a játékmúzeumot, a környékbeli falumúzeum igazgatóságának épületét, a régi városközponti piacot (Rynek) és néhány templomot.
Aztán "elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna", hogy még érezni szeretnénk a hely hangulatát, esett tovább, egyre jobban, egyre erősebben. Egy kiadós "duży kebap" után, végül sétánk kezdetéhez, a vasúti pályaudvarhoz értünk vissza, ahol alig több, mint egy órát vártunk a hazafelé tartó személyvonatunk indulásáig. Szerencsére már melegben, száradás közben. Este 8-ra értünk Krakkóba.
Bármennyire is sikerült (vagy nem sikerült) szavakba öntenem utazási élményünk vázlatát, ajánlom az olvasó figyelmébe az innen is elérhető fotografikus galériát erről a kirándulásról.

2009. október 20., kedd

Jövés-menés

Mióta ideértünk, ma (10.20.) először van melegebb, mint Pécsen. Inkább úgy írnám körül, hogy kevésbé van hideg, de négy és öt fok Celsius között a különbség fizikailag csak kevesek számára érzékelhető.
Nem érezzünk magunkat egyedül... (főleg azért, mert együtt vagyunk, de) Vannak itt rajtunk kívül más jöttmentek is, akik, - mint elnevezésük is mutatja - jöttek és mentek. Akárcsak mi.
Jövünk a kollégiumba, megyünk a "centrum"-ba (Centrum Języka i Kultury Polskiej w Świecie Uniwersytet Jagielloński). Megyünk a belvárosba, sétálunk a Plantyn, a Ryneken, megyünk múzeumba, a Wawelbe, a konyhába, a boltba, az állomásra, a megállóba és utána ugyanonnan jövünk, de esetenként máshonnan.
Jön a villamos, megyünk vele és ha leszálltunk megy tovább. Ha elment a villamos, jön a következő, ugyanazon a vonalon, vagy a másikon, de járnak a buszok is, és járunk mi is, sőt eljárunk és visszajárunk.
Minden mozog, mindenki mozog, ki rendszeresen, ki rendszertelenül, véletlenszerűen, gyakran vagy alkalmanként. Sokan vagyunk ebben a városban, mégsem érzem, hogy jobban zsúfolt lenne, mint az, ahol eddig éltem. Sokszor talán tágasbbnak is érzem, máskor szűknek is. Legtöbbször ismerősnek, néha idegennek. Ad valamit ez a város, amitől otthon érezhetem magam benne, de korlátoz is, mert nehezen lehet saját otthonom benne.
Erős a közösségi szellem. Reggel a 15-ös villamoson egy hölgy érdeklődött egy utastársától, hogy az 1-esre hol tud átszállni. Ennek eredménye lett egy 8-9 fős rögtönzött vitaülés, mely során a hölgy számára javasolt különféle útvonalak sorolásának csak a jármű mellett elhaladó, idén 90 éves Bányász-Kohász Akadémia zenés felvonulása volt képes véget vetni.
Tetszenek nekem a helyi dolgok, finomak a helyi ételek, tetszenek a helyi szokások. Egy áruházban a helyi jellegű aprított savanyúságok között válogattunk, mikor egy néni jött és a kezünkben tartott salátaféle összetételéről kérdezett. Még sajnos nem tudtunk szóba elegyedni vele, hiszen az apró műanyagdoboz tartalma akkor még számunkra is ismeretlen volt.
Ha a jövés-menés közben az embereknek van valami megjegyzése a közösen megélt történésekkel kapcsolatban, megosztják egymással szóban.
Mindez a dinamizmus, az emberi kapcsolatoknak ilyen és hasonló, laza, kötetlen formája, folyamatában, egyidőben létezik, amikor az Olvasó ezeket a sorokat olvassa, itt, Krakkóban.

2009. október 18., vasárnap

Tengerparton, kabátban

Csütörtökön még mindig nem volt helyi diákigazolványunk. Elmentem az illetékeshez és megkérdeztem, hogy mi a helyzet az iratokkal kapcsolatban. Teljesen együttműködően elintézte, hogy másnapra legyen diákigazolványunk.
Ha már úgy is lesz péntekre diákigazolványunk, miért ne használjuk ki azonnal a legnagyobb előnyét: menjünk el valahová vonattal. Internetes menetrend böngészés után, miután a dolog anyagi vonzatait is megismertük, hirtelen, közös elhatározással kitaláltuk, hogy egy napra lemegyünk a tengerpartra.
És megcsináltuk!
Útvonalunk odafelé: Kraków Główny - Gdańsk Główny
Visszafelé: Ugyanez, fordítva, kis kerülővel. Össesen 1372 km + villamos.
Pénteken (okt. 16) Eszti délelőtt volt iskolában, addig kellett elhoznom a diákigazolványom és bevásárolnom csekély mennyiségű elemózsiát az útra. Ez sikerült. Délben, váltás jelleggel 2 percre találkoztam Esztivel, akivel találkozót beszéltem meg, az én óráim utánra a főpályaudvar bejáratához. Vettünk jegyet, diákot, oda is, meg vissza is.
A vonat kicsit késett, aztán láttuk, hogy jön... Odaért a peronhoz és még mindíg jött és még jött és még mindíg csak jött... Valahol középtájon szálltunk fel, a szerelvény elejét és végét nem, hogy egyszerre, de még külön-külön sem láthattam. Nagy tömeg volt, de kellemesen eloszlott a kocsikban. Együtt utaztunk egy darabig két lánnyal, egyikük Kielce környékén, másikuk Radomban szállt le. Radomtól: alvás.
Varsóban felébredtünk. "Ezek bejönnek..." állapítottuk meg az egyre közelebbről hallatszó dörömbölés alapján. Be is jött egy három fős társaság, egy srác a csajával, meg egy idősebb nő, akik előzőleg minden fülke ajtaját feltépték. Megtudtuk, hogy nincs hely máshol a vonaton, érdeklődésükre, hogy meddig utazunk, válaszoltunk, anyanyelvünk használatát mellőztük, de velük sem beszélgettünk. Igazából nem tudnám megmondani, hogy akkor volt-e büdösebb, amikor a fülke előtt dohányoztak, vagy akkor, amikor benne ültek. Beszédük mindvégig érthető volt számunkra, annak okán, hogy szókincsük igen tömör, többnyire kimerül az "igen, nem, is, ott van, nincs ott" szavakban és néhány vulgarizmusban. Kb. 25 perccel később: "Deos ex machina" jött a kalauz, aki ajánlott jobb helyet a társaságnak. Innen "Urwał mi się film". Elaludtunk és reggel nagyon kipihenten ébredtünk. 4.50-kor szálltunk le a vonatról és elindultunk kávét keresni. Rijekai tapasztalatainkra bazírozva pórul jártunk, mert errefelé a kávézók többségének nem szokása 5 órakor kinyitni... Két óra séta után megismertük a városnak egy olyan arcát, amit a turisták nem szoktak. Napkeltéig csodálkoztunk a gdański hajnalban és ugyaneddig kerestünk működő kávézót.
Kawa után még a múzeumok nem voltak nyitva, így a helyi tömegközlekedés felfedezésén keresztül a tengerpartra töténő eljutást választottuk, mint következő programot. A belvárosban villamosra szálltunk és ekkor már csak kicsit több, mint 30 perc és egy keskeny erdősáv választott el attól, hogy megtaláljuk a homokos partot, egy nagy mólót, a napfényt, hattyúkat, sirályokat és néhány eltévedt galambot. Idő közben kb. 8-10 °C közelébe emelkedett a hőmérséklet. Úszni nem volt kedvünk, így csak napoztunk.
A városba visszatérve megnéztük az óvárost és a Központi Tengerészeti Múzeumot. A városnézésről többet tudnak mesélni a képek.
Gdańsk Hanza város volt, ami máig is látszik, dacára a világháború által okozott károknak. A Borostyán part városa továbbra is virágzik, a 2016-os évben - meglátásom szerint - jó eséllyel pályázik Európa Kultúrális Fővárosa címére. Addig 2012-ben még fognak itt európabajnoki labdarugó mérkőzést is játszani, továbbá néhány újabb szállodát is megnyitnak. A belváros épületeinek tradicionális jellegét próbálja átvenni a jelenkori építészet, de a "fachwerk" mögött tisztán és nagy tömegben látható a "sztálinbarokk".
Lassan elkezdett sötétedni... Mire sétánk végére értünk, vásároltunk elemózsiát a visszaútra és újra sötétben láthattunk a gdański főpályaudvart, teljes tompa fényében. Aztán végül jött a vonat. Hazafelé kicsit többen voltunk általában a fülkében, így az alvás nehezebben volt kivitelezhető, de azért sikerült.
Reggel 6.55-re értünk "haza", haza Karakkóba.

Az utazás ilyen módja nem kerül sokba, nagy élmény és ezért megéri. Még nem ment el a kedvünk a vonatozástól, legközelebbre is valami hasonlót tervezünk.

2009. október 11., vasárnap

Újabb kezdet

Minden kezdet nehéz, de mindennek van kezdete és általában vége is szokott lenni azoknak, aminek kezdete van. Rendben. Ez így szép, de nem akarok filozófiai fejtegetésbe belemenni... Elkezdődött a félév otthon, Lengyelországban is, elkezdődött az ősz, elkezdtek hullani a levelek, elkezdett esni az eső. Ezek közül valami folytatódik, valami néha megszakad. Az eső, például néha esik, néha meg szakad... Ma (10.13.) valami különös dolog kezdődik (úgy érzem). Tegnap, mikor a Földrajzi Intézatből jöttem hazafelé, már valami ismerős, de ilyenkor szokatlan szagot éreztem a levegőben. Csípte az orrom, éreztem, hogy száraz a levegő, elfogyott a virágpor...
Ez a tél jellegzetes aromája... november végén... de még csak október van! Reggel, úton a 18-as villamos megállója felé szokatlan dolgot észleltem. Először fáztam. Ez a tény, melyet Pani Maria (tanárnő) is megerősített, arra engedett következtetni, hogy a hömérséklet névértéke relatív alacsony. Számokban ez 5°C-t jelent. Estére már csak 4, vagy kevesebb. Elkezdődött a hideg, Zakopaneban 20 cm hó esett.
Visszatérve a kollégiumba már kellemesebb hőmérséklet várt. Elkezdődött a fűtés, pont akkor, amikor arra szükség van.
Összefoglalva, a mai nap több kezdetet is tartogatott, amit még nem vártam. Kellemetlen meglepetésem nem volt, de biztos vagyok benne, hogy a jövő még sok kezdetet és sok meglepetést tartogat számomra.

2009. október 10., szombat

Tíz

Tizedik hónap tizedik napján, lassan este tíz óra körül járt, mikor kitaláltam, hogy ezt a jegyzetet megírom. A napi eseményekben kerestem a "tizeseket" miből láttunk tíz darabot, milyen apróság történt aznap tíszer... de nem jutott eszembe semmi... semmi, ami okot adna ilyen jellegű babonás gondolkodásra.
A kollégiumban töltött tizedik reggel óta most először süt a nap. 11-én, egészen délutánig esett, szemerkélt, vagy szitált az eső.
Tizedikén reggel tízkor volt reggel. A reggeli késett, az ebéd megelőzte. Eszti összeállította turistaként elvégzendő teendőink listáját, különös tekintettel a városban található magyar vonatkozású emlékekre. Odakint csendesen esett, reggel, vagy talán éjszaka óta folyamatosan. Utikönyvünket felütve szembesültünk a "Várostechnikai Múzeum" (Museum Inżynerii Miejskiej) létezésének tényével. Útrakeltünk, hogy beszerzünk egy, hasonló időjárás esetén gyakorta használatos eszközt - gyalofészert - a JUBLIAT nevű "állami áruházban" vagy annak környékén. A környéken minden zárva volt délután 2 előtt 5 perccel. Miközben csendesedni látszott az eső, villamosra szálltunk, hogy többet időzhessünk a múzeumban. A gyalogfészer vásárlást elhalasztottuk.
Villamossal Kazimierz-ba, a Plac Wolnica-ig mentünk, ahonnan rövid sétával elértük az egykori kocsiszín epületéig, (ul. Wawrzyńca) ahol még mindig laknak villamosok. Odabent (igazán csekély összegért) nagyszerű kiállítást láthattunk személy- és tehergépjárművekből, valamint motorkerékpárokból. A tárlat főszereplői a newezetes FSO (Fabrika Samochodów Osobowych) vállalat gyártmányai, lengyel és KGST motorkerékpárok, valamint a városi tömegközlekedés igen kedvelt villamosai.
Néhány kép a múzeumból --->

Ma (vasárnap) a Wawel különböző egységeibe szerettünk volna bejutni... A jegypénztár 10-kor nyitott, de nyitáskor már nem lehetett tárgynapra jegyeket kapni. Sajnos ez a királyi vár is a tömegturizmus áldozatává vált. Következő héten kérünk időpontot...
Helyette megtekintettünk egy csillagászati témájú kiállítást, a Jagelló Egyetem régi épületében, a Collegium Maiusban, majd a Ryneken, kávé és napilapolvasás után felmentünk a városháza tornyába. Csekély összegű belépő, a leginkább frekventált helyen, viszont kevéssé felkapott. Hamar, egyszerűen be lehet jutni, egyáltalán nincs tömeg.

Ebédre gombás-káposztás pierogit ettünk, amit már mi főztünk meg... (Hatalmas adag volt)
És már megint nem süt a Nap, de az eső sem esik...

2009. október 8., csütörtök

Isteni buli volt...

Isteni... a szónak a legnemesebb értelmében. A város főterén, a kevésbé tehetséges turisták számára Main Market Square-nek ferdített Rynek Główny terén, a Sukienice (posztósarnok) egyik oldalán színpadot állítottak fel, illetve körülötte kisebb standokat.
Zenéltek, énekeltek, gondoltam valami helyi banda... Részben tévedtem, mert helyiek voltak, de nem banda, hanem rend. A Ferences szerzetesek ünnepelték rendjük fennállásának 800. évfordulóját. Szólt a zene, mosolyogtak a barátok, és aki éppen nem a standok körüli jótékonysági vásárral foglalatoskodott, táncra perdült. Kapucinus, ferences, apáca vagy szerzetes, barát vagy nővér, övék volt a fél tér! Civil ruhások is nagy tömegben csatlakoztak a kezdeményezéshez és órkon keresztül együtt táncoltak és énekeltek, saját maguk és a csodálkozó turisták legnagyobb örömére.
Furcsa ez nekünk... utána, elradtatottságomban úgy fogalmaztam: "hitetlennek hihetetlen". De itt, Lengyelországban tényleg van vallási élet, van közösség és az ember jól érzi magát tőle. Rengeteg fiatal szerzetes van, ezzel szemben "kishazánkban" alig lehet új katolikus papot találni. Ez elég meggyőző ahhoz, hogy hihető legyen: a szerzetesi életben megtalálják a boldogságot.
Az itt készített képeim és a hozzájuk kapcsolódó feliratok tobbet mondanak, mint amit szavakkal ebben a blogban át tudnék adni az olvasónak.

Városi Közlekedési Vállalat Krakkó

Valahogy így fordítanám azt, hogy Miejskie Przedsiębiorswo Komunikacyjne w Krakowie. Legyen most egyszerűen csak MPK. Ígéretemhez híven ennek a vállalatnak a működéséről írnék, vagyis arról, ahogy én látom újdonsült városom tömegközlekedését.
Nagyvonalakban: vannak buszok és vannak végeláthatatlan vasdarabok az úttestben, néhol mellette. Ennek köszönhető, hogy a villamosok is tudnak valahol közlekedni. Turistának, egyszerű (magyar) utazónak nem is tűnik fel talán, hogy - a "kishazánkban" megszokottaktól eltérően - ezeknek a járműveknek csak egyik oldalon van ajtaja. Ebből következik, hogy dupla sínpár szükségen, hiszen a menetrendben az oda-vissza irányok ugyanazok. A végállomásokon természetesen fordul a szerelvény. Van közöttük régebbi és új is, akárcsak a buszok között. Az érdeklődők típus szerint megtekinthetik mindet on-line, a járatok számozásának rendszerével együtt.
Jegy árak. 2,50zł összegért utazhatunk a városon belül normál áron, de ebben a városban lehet vonaljegyből is kedvezményeset venni pl.: diákoknak. A 30 napos bérlet ára kb. 89 zł, diákoknak viszont csak 44,70 zł. Első alkalommal, mikor bérletet vesz a - mit sem sejtő - külföldi diák, kérnek egy fényképet, hogy bérletigazolványt készítsenek. (kb. 3 perc) A bérletigazolvány mellé jár egy városi kártya (KKM), amivel még - elvileg - parkolójegyet is lehet venni. Hogy meddig érvényes? Nincs ráírva. Ha jön az ellenőr mit néz meg?.
Az első négy nap háromszor találkoztunk ellenőrökkel, akik egy kicsiny kézi készüléket érintettek a plasztiklapocska irányába és látták, hogy rendben van. Na de én honnan tudom, hogy meddig érvényes a jegyem? Minden járaton, ha a menetjegy érvényesítő készülékek alsó részéhez érintem a kártyát, az kijelzi, hogy legkésőbb melyik nap végén kell meghosszabbítanom az utazási jogosultságom. Bérletpénztárban? ÁÁÁáááÁÁá! Autómatánál! Szép széles, érintőképernyős oszlopok vannak több forgalmas csomópontban, ahol a megfelelő eszközöket a megfelelő nyílásba helyezve - úgymond - feltölthető a bérlet. Pont olyanok, mint a képen, az oldal tetején. Elfogad a gép kp-t, érmét és papírt is, némelyikük még bankkártyát is. Ugyanezek a kedves kis oszlopok szolgálnak információval menetrendről, információkról, rendezvényekről, látnivalókról és a város történetéről.
Nem firkálják össze? Nem törik szét? Pedig itt is népszerű a foci, vandalizmusról is lehet hallani, van grafity kultúra is... És vannak kamerák... Ritka az olyan megálló, amelyik nincs felszerelve térfigyelő kamerákkal, ugyanez vonatkozik a járatokra is. "Uwaga! Pojazd monitorowany." Igy kell ezt a problémát megoldani és nem kell az emberi jogok biztosának ötletelésével foglalkozni. Talán jó példa lenne Budapesztnek.
Modern technika, de mellette élnek még a népszokások. Természetes dolog, hogy amint hajlott korban lévő utitársunk a járműre lép, ülőhelyet biztosítunk neki. Hazai kollégáikkal ellentétben a helyi nyugdíjasok nem közlekednek sem tankkal (nyugdíjastank), sem utánfutóval. Fontosabb ennél, hogy mindig megköszönik cselekedetünket, nem beszélnek mogorván másról és a járműveken nem kiabálnak.
Nagyjából így tudom összefoglalni tapasztalataimat, félig kívülállóként.

2009. október 6., kedd

UJot Kropka PeEl

Igen, már tartózkodnék a napi részletek leírásától...
Mint a cím is mutatja a Jagelló Egyetemen a kezdeti tapasztalataimról szeretnék egy kis összefoglalót közölni. Lengyel nyelvet tanulok, Lengyelországban.
Csütörtök reggel már igencsak fárdt vagyok. Nagyjából kezdő csoportban vagyok, A2 kategóriában. Ez annyival több az A1-nél, hogy a "Hogy hívnak?" kérdésre már senki sem mondja azt, hogy "Köszönöm kitűnően". Van egy kedves tanárnőnk: Maria Chłopicka-Wielgos. Az oktatás egy nyelven folyik, természetesen lengyelül, ezért mindent meg kell érteni az órákon. Hozááteszem, sikerül is! Ezen keresztül is folyamatosan újdonságokat tanulok.
Szerencse, hogy Eszti másik csoportban van, mert így meg tudjuk osztani egymással az órákon tanult újdonságokat. Ennek is köszönhető, hogy csak éjfél után kerülünk ágyba. Vettünk könyveket is, de még nem eleget.
A földrajzi intézetben egyelőre hetente van konzultációm. Jövő héten hétfőn körbevezetnek az új épületben, ami 6,5 km távolságban van attól ahol lakunk... Megkértem a helyi "Tutor"-omat, hogy az intézeti könyvtárat is mutassa meg, valamint, hogy meghallgathassak egy-két előadást (természetesen lengyelül).
Vannak ennél érdekesebb dolgok is körülöttem, hamarosan beszámolok róla, hogy milyen egy lengyel "tédugó", miért nem verik szét errefelé a buszmegállókat és bebizonyítom, hogy létezik az a frazeologizmusból ismert hely, "ahol a papok táncolnak."

2009. október 5., hétfő

Hangulatjelentés...

Az előző bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett, de még mindig nem teljes. Mindennek ellenére szigorúan a legfontosabb részleteket közlöm, szigorúan a lehetőségekhez mérten, szigorúan a legrövidebben. (Ezzel máris cáfoltam ugyanazt az állítást.)
Tehát: Eszti felébredt, én pedig valahol csütörtök délutánnál, a Florianska utcában tartottam, ahol internet hozzáférést találtunk.
Ezután séta következett, séta a belvárosban és annak - nem is olyan kicsi - utcáiban. Igyekszünk felfedezni a tömegközlekedés rejtelmeit, és pályáit. Egyelőre csak kissé félénken, a jól ismert belvárosi utcáktól csak kevéssé elszakadva. Este 7-re értünk vissza a Nawojkába.
Vacsora és kis idő múlva egy 10 percnyi "járóföldre" található blues kocsma jellegű helyre indultunk azzal a magyarország különböző részeiről összeverődött csoporttal, akiket Kasia és Łukasz invitált közös esti szórakozásra. Nyelvgyakorlatnak a legjobb olyanokkal beszélgetni, akiknek anyanyelvük az, amit gyakorolni szeretnénk. Ki-ki a maga szintjének megfelelően szót értett szivélyes éjszakai kalauzainkkal, míg nem kezdődött egy helyi együttes koncertje az asztalunk mellett. A zenéjük nem volt rossz, a végére egyre jobb lett! Két 10 perces szünetet kivéve ezután esélyünk sem maradt nyelvgyakorlásra, főként annak okán, hogy az anyanyelvünkön való kommunikáció is a hangszálak erős megterhelésével járt.
Ezzel zárult a nap.
A következő nap péntek volt, október - vagy ahogy errefelé mondják: październik - másodika. Reggeli program: 10.30-ra eljutni a Grodzka utca 64-be, hogy megismerjük a nyelvkurzus csoportbeosztását és az oktatókat. Aznap korábban keltem, mert szerettem volna megnézni, hogy is néz ki élőben az Instytut Geografii szép új épülete. Megbeszéltük, ha Eszti álmos lesz, egyedül megyek, de mire mikor indultam már Ő is friss, üde és fiatalos volt, úgyhogy velem tartott.
A 194-es busszal mentünk, ahol félúton feltűnt egy ismerős arc. A Maribori nyári egyetem és egy év után először találkoztam Arkadiuszsal, aki éppen a munkahelyére tartott, ami konkrétan abban az épületben van, amit mi is szerettünk volna megnézni. Ezzel könnyebb dolgunk volt, nem kellett tartanunk attól, hogy a leszállás helyét elvétjük és rögtön kaptunk is egy rövid bebutatót az épületről. Hétfőn, 5-én ebben az épületben, a 3. emeleten kell megkeresnem Piotr Trzepacz professzort.
Következő lépésként vissza kellett menni a belvárosba (Grodzka 64.), abba az épületbe, ahol 2005-ig maga az Instytut Geografii működott. Ennek során újabb tapasztalatra tettünk szert: Krakkóban is van tömeg a tömegközlekedésben még annak ellenére is, hogy itt azt városi közlekedésnek hívják. Lényeg, hogy bőven időben odaértünk a Lengyel Nyelv és Kultúra Központjába, ahol egy faliújságon olvashattunk az előző napi teszt eredményeként a csoportbeosztást. Nem teljesen kezdő csoportban vagyok és ez a lényeg. Eszti - természetesen - egy kicsivel jobb csoportban van, tehát az órarendünk is más. Ráadásul alig leszünk napközben egy időben egy helyen. A csoportban nyolcan vagyunk, egy rettenetes kiejtéssel bíró francia, egy olasz, aki lengyel származású, egy koreai, két angol és három magyar. Tanárunk bemutatkozott, ellátott szükséges jótanácsokkal, bemutatkoztunk mi is... Nem lenne ebben semmi furcsa, de mindez lengyel nyelven zajlott és mindenki értett (hozzávetőleg) mindent.
11.15-re találozót szerveztek a magyar csoportnak, ahol prof. Władisław Miodunka (eddigi tankönyvünk szerzője) személyesen köszöntött bennünket. Megtudtuk, hogy az itteni lengyel nyelvkurzusok résztvevőinek 15-20%-át teszik ki magyar egyetemisták.
Távozván az egyetemi épületből, villamosra szálltunk, hogy egy filológiai kutatást elvégezzünk. Megtaláltuk egy olyan kifejezés lengyel megfelelőjét, ami semelyik szótárban nem volt eddig megtalálható (és ezután sem lesz): magyarul: 2040 Budaörs, Kinizsi u. 1-3, annyi mint lengyelül: 30-347 Kraków, ul. Kapelanka 56. Ez annak köszönhető, hogy a fenti címeken mindkét országban bejegyzett hipermarket lánc egyik helyi egységét kerestük fel néhány gyakorlatban fontosnak mondható fogyasztási cikkért. A kollégiumba visszatérünk után ebéd és hosszabb szieszta következett, mely alatt megírhattam első élményeink összefoglalóját. Sötétedés körül indultunk el szokásosnak is nevezhető sétánkra, ami nyolc óra tájban ért véget. Felfedeztük a piacot, ahová bevásárlást terveztünk, gyönyörködtünk a Mały Rynek kandellábereinek fényében és barangoltunk a Plantyn belül és azon kívül is.
Fárasztó nap volt...
Ennek utána napi részleteket ilyen hosszasan nem szeretnék közölni, beszámolóim rendszeressége is kicsit ritkább lesz, de annál velősebb.

2009. október 2., péntek

Első hírek Krakkóból

Eszti Elaludt... Még mindig nincs Internet elérés a kollégiumban, ezért amit most írok, offline módon írom.
Itt ülök a parkra néző ablakunknak háttal, a "Nawojka" kollégium földszinti 37-es szobájában és megpróbálom összeszedni, hogy mennyi minden történt azóta, hogy otthonról kikötötték az Internetet.
Elsősorban a legfontosabb feladatunk, miközben a tévékábeles modemet csomagoltam (28-án), a pakolás volt. Két bőrönd, kis táska, nagytáska, tervezés mennyiségi és minőségi összetétel szerint. A zűrzavar kicsiny lakásunkban nem állt fent hosszú távon, történetesen azért, mert másnap 13:24-kor, indult a vonatunk a főváros felé. Taxi, "különleges" tarifa a csomagok miatt, vonat, Keleti Pályaudvar, Tömeg, BL mérkőzés előkészületei, rendőrök sisakkal és gázmaszkkal, szurkolói különvonat Debrecenből, 7. vágány, hosszú vonat, kocsik Berlinbe, Prágába, Varsóba, Moszkvába, fekvőhelyek, ülőhelyek, ösztöndíjasok, csomagok, késés, indulás, Szlovákia, beszélgetés, Csehország, alvás vagy nem alvás, Lengyelország, nem alvás, várakozás, érkezés leszállás.
Előző mondatom végének koordinátái időben: 2009. szeptember 30-a fél hét, térben: Kraków-Główny páyaudvar 3-as peronjának adataival megegyezők.
Az első napunk Krakkóban az érkezésen kívül várakozással és sorbanállással telt. Reggel 7 órára a vasútállomásról taxival érkeztünk a "Nawojka" nevű kollégiumhoz. Túl vagyunk az első néhány lengyel szó gyakorlati használatán, amikor már tudjuk, hogy legkorábban is csak 9-kor kaphatunk szobát. A várakozás kicsit kellemetlen volt, korai érkezésünk okán már háromnegyed tízkor megtudtuk, hogy nem kell ott sorbaállnunk, ahol korábban mondták, így besoroltunk az adminisztráció előtti, már igen hosszan elnyúló sorba. Szűk folyosó, végig tele diákokkal, a sor a következő másfél órában ugyanennyi métert haladt előre. Még mielőtt meggyűlöltem volna ezt a folyosót, sorrakerültünk mi is. Megkaptuk a szobánk kulcsait és a kollégiumi belépőnket. Ugyanabban az irodában azonnal fizetni is tudtunk.
(Anyagi részletek)
Szerencse, hogy nem utáltam meg ezt a sötét, hosszú, már levegőtlenné vált folyosót, mert 13 óra után kicsivel ennek a legvégén található szoba ajtaját nyitottam ki. Ez lesz az otthonunk a következő öt hónapban.
Még nem pakoltunk ki, szinte nem is pihentünk meg a szobában, útrakeltünk, hogy megkeressük Krzysztof Byrskit a Strasewskiego 25-ben, a külföldi hallgatók ügyeivel foglalkozó irodában. Régi ház, benne egy múzeális értékű (már üzemen kívüli) felvonó, első emelet, hosszú sor kint az ajtó előtt. Jó 20 percig senki nem jön ki... Az irodában elméletileg 10-től 14 óráig dolgoznak, 14 óra után jelezték, hogy nem tudnak fogadni több ERASMUS-os hallgatót. Jeleztük, hogy nem ERASMUS ösztöndíjjal vagyunk itt, ezért különös helyzeti előnyre tettünk szert. Miután a sorbanállókat egyként távozásra kérték, maradhattunk, fényképünket leadhattuk, hogy 2-3 hét múlva diákigazolványt kaphassunk. Innen szerzett információnk és magabiztosságunk birtokában elindultunk az MPK (Városi Közlekedési Vállalat) bérletpénztára felé, ahol a nemzetközi (ISIC) diákigazolványunk alapján válthatunk féláron bérletet a helyi tömegközlekedésre. Az utcán kígyózó sor megrettentett, így először inkább ebédelni mentünk a sorbanállás helyett, amiből már különben is jutott elég erre a napra.
A belváros egyik hangulatos tejbárjában válogathattunk helyi kedvenceink közül, ISIC igazolvánnyal 10% kedvezménnyel. Barszcz czerwony, Pierogi z mięsem, Pierogi russkie. Ezektől jóllakottan, lelkiekben felkészülve indultunk vissza a bérletpénztárhoz sorbaállni. Szerencsénkre ekkor már a sor vége csak a bejáratig ért el.
(Árak)
Türelmünkért cserébe azonnal villamosra szálltunk, majd mégegyre és mégegyre, végül busszal érkeztünk vissza a kollégiumba, ahol az adminisztráció ajtaja előtt még mindig álltak néhányan a sorban...
A kollégium alagsorában van egy "szertár", ahonnan lehet kérni "ezt-azt". Innen kaptunk ágynemű huzatot és olvasólámpákat az íróasztalra. Mindezt név bemondása után, természetesen ingyen. Végre beköltöztünk... végre elpakoltunk. Otthonról hozott elemózsiánkból még vacsorát készítettünk és a napunkat kiadós fürdés után mély alvással koronáztuk.

Reggel nagy nap volt... Elseje, az október elseje itt olyan, mint odahaza a szeptember elseje. Nem május... annál valamivel hűvösebb. Éjszaka/hajnalban esett az eső, vizes volt az út. Reggeliért a szomszádos Bányász-Kohász Akadémia udvarán keresztül a tegnapi utolsó buszmegállónk mellett található boltba és az előtte praktizáló pereceshez mentem. Jó pékárú, olcsón, kerek perec kávéval. Ez volt a reggeli, ami elindított bennünket rögtön az első vizsgánkra.
Csoportosan közlekedtünk a Grodzka utca 64-ig a magyar ösztöndíjasokkal. A várostérképet otthon felejtettem, de az óvárosban (tapasztalataim szerint) már egyre kevésbé van rá szükségem. Időben odaértünk, 10 órára a Lengyel Nyelv és Kultúra Központjába. Ezzel a tudattal olvastuk az ajtón a "menetrendet", miszerint az évnyitó 9.30-kor kezdődött. Az évnyitóhoz csatlakoztunk, melynek végén már osztották is ki a szintfelmérő feladatlapokat mindenkinek, vajon ki mennyire ismeri a lengyel nyelvet?
A fokozatosan nehezedő kérdéseket fokozatosan egyre kevésbé sikerült megválaszolni, de ez így van rendjén. Egy óra múlva már a szóbeli vizsgák kezdődtek, egy emelettel feljebb. Barátságos tanárok érdeklődtek felőlünk, velük beszélgettünk és szinte minden szavukat értettük. Eredmények, vagyis a csoportok beosztása és az első találkozó a csoportvezetőkkel másnap 10:30-kor.
Délre visszaértünk a kollégiumba, hogy kipróbáljuk a helyi "stołówka"-t. Terepszemle... Asztalok, székek, (eddig rendben) egy ablak a bejárat közelében, mögötte pénztárgép, mögötte szemüveges úr. Az ablak felett árak, ételek nevei, az ablaktól balra a napi menü. Hogy mit szeretnénk enni, nem érdekelte a pénztárost, csak azt, hogy mennyi złotyt fizetünk az ebédért. Adott érte 2 db 1x1,5 cm-es színes téglalapot, ami lehet, hogy a szükségállapot idejéből maradt meg, ezzel mentünk a terem másik végébe, ahol kezükben nagy kanállal polka menyecskék kiabálták, hogy "Proszę! Proszę bardzo!". Vázoltuk, hogy ebéd gyanánt mi az elképzelésünk, melyre éktelen kiabálással többször visszakérdeztek, hiszen a kért menü teljes megnevezését szerették volna tőlünk megtudni. Ennek akadálya az volt, hogy az egyes menük megnevezése a falon krétával több sorban volt megtalálható és nem ilyenkor nem rendelkezik a külföldi diák kellő magabiztossággal, hogy az egyes jelzőket hozzákösse a nekik megfelelő ételekhez. Tapasztalat: legközelebb vagy megjegyezzük a teljes falat, vagy leírjuk és megpróbáljuk a kívánságunknak megfelelő részeket felolvasni.
Délután pihentünk és poroszkáltunk a városban. Kerestünk Internet hozzáférést, hogy e-mailben röviden és "ekezet nelkul" megosszuk élményeinket azokkal, akik otthon aggódnak értünk.

Majd innen folytatom! Eszti felébredt!