2009. december 6., vasárnap

Oscipek és hegyek

Az elmúlt szombaton (dec. 5-én) Zakopaneban jártunk. Ennek hála, hogy a szokásos Krakkó környéki turistaatrakcióknak mára egytől egyig megtekintettük. Reggel, vonattal indultunk, személyvonattal, nagyon személyvonattal tettük meg a kb 3 és fél órás utat, közben folyamatosan emelkedtünk. A vonat hol egyik irányba ment, hol a másikba. Úgy emlékszem, hogy menet közben négyszer váltott irányt. Mindegy, lehet, hogy hosszú idő volt, de legalább olcsó.
Út közben láttuk azokat a nagy házakat, azokat lengyel házakat, azokat a falvakat, amik nem úgy néznek ki, mint egy falu... A "falu" fogalma itt egy kicsit más. Erről még nem tudok írni, nem vagyok elég felkészült ebben a témában.
A szokásos, és felettébb szükséges kávé után megkeztük, ugyancsak szokásos, ámbár felettébb érdekes városnézésünket. Ez a kb. 30 ezer lakosú városka jelenti Lengyelország egyik fővárosát. Egyik? Igen. Lengyelország adminisztratív fővárosa Varsó, a nyári főváros Sopot, a téli főváros Zakopane, valamint Lengyelország és a lengyelek kultúrális és valódi fővárosa mindig is Krakkó volt, és lesz. (Ezt így tanultuk...) Turisták mindig is vannak, nyári szezonban, síszezonban és szezonon kívül is. Felvonók, bazárok, fogaskereű vasút és persze a góralok. (ejtsd: gurál) Avagy a hegyi népek. Kicsit máshogy beszélik a lengyelt, mint a Krakkóban, nem fáznak, juhokat legeltetnek és jófajta sajtot készítenek. Mindenféle házi termékeiknek nagy piaca van Zakopaneban és Krakkóban is. Kifejezetten jól, jövedelmezően tudják kihasználni a turizmus adta lehetőségeket.
Az időjárás adta, illetve nemadta lehetőségek miatt csekély mennyiségű és szerény minőségű fényképet sikerült készítenem, de remélem néhány élményünket ennek ellenére átadja a GALÉRIA.
Összességében a helyet ajánlom mindenkinek, akárcsak már sokan mások is megtették előttem. Előbbi feltevésem bizonyítéka a tömegturizmus kialakulása. Ugyanakkor a tömegturizmushoz szerencsére nem csak a szokásos globalizált marhaságok társulnak, hanem valódi szerepük van a valódi helyi értékeknek is.

Nincsenek megjegyzések: